Author: 90.9 Jazzy

Page: 3

Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. A színes programokból szerencsére egész évben bőven válogathatunk, de ezen a napon az irodalmi kezdeményezések és kulturális események általában a költészetet állítják a középpontba. A színházak színpadán, a múzeumokban és művészeti központokban minden évben egymást érik a programok ezen a napon, idén azonban a magyar […]

A Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) nyílt pályázatot hirdetett meglévő grafikai arculatának továbbfejlesztésére, illetve kiegészítésére. A pályázatra elsősorban szakirányú művészeti felsőoktatásban tanuló hallgatók, illetve a tervezőgrafikát hivatásszerűen folytató szakemberek jelentkezését várják. Budapest néhány éve kapott új arculatot, a jelen pályázatnak így nem célja annak teljes lecserélése; inkább ennek továbbfejlesztése annak érdekében, hogy frissebb, a digitális […]

Sokan sokféleképpen igyekeznek alkalmazkodni a jelenlegi egészségügyi helyzet okozta karanténhoz. Mindamellett, hogy ez egy nehéz, megterhelő időszak, láthatjuk, hogy vannak olyanok, akik kifejezetten kreatívan élik meg a korlátozottságot. Számos zenészt az otthonmaradás sem akadályoz meg abban, hogy új dalokat alkosson, ahogy azt a hazai művészeknél – mint például a Budapest Jazz Orchestra esetében – is láthatjuk. […]

A 2020 márciusában alapították meg az Első Magyar Karantén-színházat, ahol színészek, zenészek, előadóművészek dolgozhatnak egymással, egyszeri és megismételhetetlen produkciókon. Az előadásokat minden esetben rögzítik, hogy a nézők élő Facebook-közvetítésen keresztül láthassák a darabokat.  A virtuális társulat tagjai Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs […]

Már elindult a Take a Seat! online Trafó-estek sorozat, amely 5 szombat este nyújt egyedi kikapcsolódási lehetőséget. Olyan előadásokat közvetítenek, amelyeknek felvételei nem elérhetőek a megosztókon, és a Trafóhoz köthető legendás régi, vagy népszerű új produkciók. A rendszer lényege, hogy előre foglalhatunk magunknak helyet a virtuális nézőtéren, és különböző perspektívákból láthatjuk az előadásokat. A Take […]

A Budapest Jazz Orchestra zenészei az önkéntes karanténban egy dalt rögzítettek Quarantine Blues címmel, amelynek premierjét április 3-án tartották a zenekar Facebook oldalán. Urbán Orsi jazz énekesnő közreműködésével, Hárs Viktor szerzeményét a zenekar tagjai mobiltelefonokkal rögzítették a saját lakásaikban. Pár héttel ezelőtt a zenekar tagjait is váratlanul érték az események, és a hír, hogy nem tudnak […]

Tavaly indult útjára a ROAD MOVIE sorozat, amely keretében a legnépszerűbb hazai előadók dalokkal és klipekkel mutatják be a számukra fontos tájakat. Az első öt dal már sláger lett azóta, ezek mindegyikéhez azonban egy-egy önálló film is készült, amelyekben Tilla a zenekarokkal-előadókkal közösen, részletesen is bemutatja az érintett helyeket. A veszélyhelyzet idején most mindenki az […]

Mi mással töltenék az idejüket egy zenetagozatos iskola diákjai, mint közös zenéléssel? Igaz, ez a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt, “otthonzenéléssel” volt csak kivitelezhető, de a végeredmény nem csak az iskola hallgatóit örvendeztette meg…  A marylandi Sherwood Gimnázium is bezárta kapuit biztonsági okokból. A zenét tanuló diákokon – a közös zenélés hiányában – úrrá lett az […]

A Műcsarnok összes kiállítása bejárható virtuális séták során. Keleti Éva, Jankovics Marcell és Kondor Attila munkái mellett a Budapest FotóFesztivál idei és tavalyi nyitókiállítása is megtekinthető.  2019-ben a Budapest Fotófesztivál rendezvénysorozatát David Lynch, rendező, forgatókönyvíró, festő és zenész Kis történetek című tárlatával nyitották meg. A rendező legenda munkáira rengetegen voltak kíváncsiak, a Twin Peaks, a […]

Március 30-án, szívbetegségben elhunyt Bill Withers. A soul zene egyik legnagyobb dalszerző-énekese rengeteg meghatározó slágert írt. A Billboard oldalán összeszedték a 15 legjobbat, íme néhány ezek közül… Grandma’s Hands Ebben a két perces szerzeményében anyai nagyanyjának, Lulának állít emléket. A dal egy életrajzként fest le árnyalt képet egy, röviddel a polgárháború után született fekete nőről, […]

A Prohuman, Magyarország piacvezető HR szolgáltató és munkaerő-kölcsönző vállalata összegyűjtötte az otthoni munkavégzés speciális kérdéseivel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. (A szöveget változtatás nélkül közöljük –a Szerk. megjegyzése).    6+1 hasznos tudnivaló az otthoni munkavégzés kapcsán Jár-e ebédszünet, kinek kell megjavítani az elromlott laptopot, ki fizeti a villanyszámlát otthoni munkavégzés esetén?  Az AFP hírügynökség számításai szerint 50 […]

Április 2. az Autizmus Világnapja, amelyet 2008-tól tartanak világszerte, hogy felhívják a figyelmet az autizmus spektrumzavarra. Magyarországon megközelítőleg 160.000 ember él autizmussal, és minden 15. család érintett. A világnap kapcsán évek óta kékbe borulnak az ország egyes nevezetességei, Budapesten a Szabadság-szobor mellett, az Együtt az Autistákért Alapítvány szorgalmazására több épület is kékben pompázik majd. A […]

Korábbi cikkünkben Scott Kelly, a NASA űrhajós tippjeit osztottuk meg, aki a 340 napig tartó bezártságot ütemezett napirenddel, és a családjával folytatott videóbeszélgetéssel tudta elviselhetővé tenni. Az űr után, ezúttal a tenger mélyére merülünk, hiszen az elszigeteltség fogalmát a tengeralattjárón dolgozók is jól ismerhetik. Ryan Ramsey 2008 és 2011 között volt a HMS Turbulent nukleáris […]

 ÁLTALÁNOS JÁTÉKSZABÁLYZAT ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT AZ „UTAZZ TUNÉZIÁBA A JAZZY-VEL” ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉKHOZ A jelen nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) az „Utazz Tunéziába a Jazzy-vel” elnevezésű nyereményjátékra vonatkozik, amely játék szervezője: Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal – a továbbiakban: Szervező (Cím: 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 12. 1. emelet 102-103.), lebonyolítója: Magyar Jazzy Rádió Kft. – a továbbiakban: […]

Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus volt a Jazzy Randevú vendége, aki A siker tervezhető című könyve kapcsán a siker definíciójáról, az eredményességről és annak eléréséről beszélgetett Bálint Edinával. A szakpszichológus szerint: “a siker az, amikor olyan életet élünk, amilyet élni szeretnénk”. De vajon hogyan ismerjük fel a sikert a hétköznapokban? Mi szükséges ahhoz, hogy az ember […]

Kedves Hallgatóink! Többen érdeklődtek az immár hagyományossá vált Jazzy Gourmet Szilveszterünk felől. Sok utánajárás után, idén úgy döntöttünk, hogy közönségünk igényeit figyelembe véve, végül nem rendezzük meg a vacsorával egybekötött szilveszteri bulinkat, ugyanis nem találtunk olyan partnert, akivel együtt magas színvonalon, ugyanakkor elérhető árakon tudnánk biztosítani Önöknek az óévet búcsúsztató estét. Dolgozunk azon, hogy jövőre […]

A Jazzy Rádió augusztus 1-től október 4-ig tartó jótékonysági aukciót indított, amelyben Hullan Bea festőművész Fábián Juliról festett portréjára lehetett licitálni. Az utolsó licit október 4-én, a Jazzy Fesztivál nyitónapján érkezett meg, ezzel sikeresen zárva az árverést. Az aukción befolyt teljes összeget a nehéz helyzetű zenészeknek támogatást nyújtó Fábián Juli Emlékalapítvány kapta meg.  „Egy művész […]

A 90.9 Jazzy és a Klasszik Rádió 92.1 műszaki vezetőt keres: Álláshoz tartozó elvárások: – min. 1-2 éves hasonló területen szerzett tapasztalat, – informatikai alapismeretek hardware és software téren, – rádiós adáslebonyolító software ismeret, – Adobe Audition ismerete Az állás betöltéséhez előnyt jelent: – jó problémamegoldó képesség, – manager szemlélet, – jó kommunikációs készség – […]

Ahogyan azt februárban kihirdettük, a Jazzy Rádió még további 12 évig szólhat a 90.9-es frekvencián. Ennek örömére egy játékra hívjuk hallgatóinkat, és legfőképpen azokat a követőinket, akik a közösségi oldalainkon is velünk tartanak. “A 90.9 Jazzy Rádió csak jó zenét játszik“…  ez nem is lehet kérdés hallgatóink számára. Szlogenünk most már Budapest utcáin, terein sétálva […]


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió