Interjú a Márkamonitor műsorvezetőjével, Szakács Lászlóval

Written by on 2020. 01. 18

December 11-én indult a 90.9 Jazzy rádióban a Márkamonitor című műsor.  A műsorvezető, Szakács László minden szerdán este 7 órától várja a márkák világa iránt érdeklődő hallgatókat.

Honnan jött a műsor ötlete?

A Márkamonitor csak a Jazzy hullámhosszán új, a világhálón már hét éve létezik. Még 2013 végén indítottam el a www.markamonitor.hu weboldalt, ami a márkákkal kapcsolatos piaci információkat és a marketingesek, márkaépítők munkáját segítő tanulmányokat, elemzéseket, interjúkat közölt. Az első években egy kicsiny, de lelkes közönséget gyűjtöttünk magunk köré marketingesekből. A weboldal mellett 2013 óta minden év májusában megrendeztem a Márkaépítés című konferenciát is, alkalmanként 150-200 résztvevővel. 

A nagy váltás 2018-ban jött el, amikor befejeztem médiás szakújságírói pályafutásomat, és attól kezdve csak a márkaépítésre koncentrálok. Felturbóztam a www.markamonitor.hu oldalt, amely a korábbi havi 20-30 cikk helyett már 200-250 hírt, cikket közöl, és most már havi 70-80 ezer oldalletöltést ér el. Az online mellett pedig elindítottam egy negyedéves, glossy minőségű magazint is Márkamonitor címmel. Innen már csak egy lépés volt a rádióműsor, amihez igen komoly tapasztalatot és szakmai kapcsolatrendszert sikerült összegyűjtenem. 

Miért éppen a Jazzy rádiót kerested meg az ötlettel?

Számos okból is kézenfekvő volt. Ez a rádió még nem is létezett, amikor a mostani csapat egy részével már egy társaságba jártam kosárlabdázni és focizni, az ismeretségünk lassan húsz évre tekint vissza. Volt korábban műsorom is a rádióban, hat évig vezettem a hetente jelentkező Médiapiacot.  De ennél a két tényezőnél sokkal többet nyomott a latba, hogy a 90.90 Jazzy dicsekedhet a legmagasabban kvalifikált hallgatósággal, nagyon sok köztük a cégvezető, marketinges, innovátor, véleményvezér, médiában, ügynökségeknél dolgozó szakember, akik fogékonyak a márkákkal, márkaépítéssel kapcsolatos információkra. 

Mi a műsor vezérfonala?

Ahogy a szlogenünk mondja, ez a műsor mindenkinek szól, aki márkákkal, márkákból él. A márka fogalmát a legszélesebben értelmezzük, nem csak termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkozunk, hiszen márkaként értelmezhető egy művész, egy sportoló vagy akár egy intézmény, mondjuk a Vígszínház vagy a katolikus egyház is. 

De nem elég, hogy egy márka ismert és népszerű legyen, az is elvárás számunkra, hogy a márka elkötelezett legyen a fontos társadalmi kérdések iránt, képviseljen értékeket, tartsa szem előtt a környezetvédelem, a fenntarthatóság szempontjait, bánjon felelősen a természeti erőforrásokkal. 

Kiket hívsz a műsorba? 

Igyekszem úgy összeállítani a vendégek listáját, hogy legyen köztük gyártó, kereskedő, kommunikátor, tanácsadó. Így beszélgettem már a dm drogériák vezetőivel, a Danubia védjegyekkel és szabadalmakkal foglalkozó jogászaival, PR-ügynökség vezetőjével és marketingtanácsadóval.  De hosszú lista van már a számítógépemen a tervezett vendégekről, van köztük színházigazgató, pap, műszaki szakember, sportoló, szóval igyekszem minden szerdán olyan vendégekkel meglepni a hallgatókat, akik jelentőségteljes márkákat képviselnek, netán ők maguk is kiváló márkák.


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió