Szülők Háza Digi Bölcsi – Happy Hours – 2020.04.23.


2020.04.22 16:55

90.9 Jazzy Radio on 2020. 04. 22

A Kemény Dénes által alapított Szülők Háza Alapítvány hátrányos helyzetű családoknak nyújt segítséget, hogy közösségi, sport és művészeti tevékenységekbe kapcsolódhassanak be.

A digitális oktatás indulásakor indították el a “Digitális Angyal Programot” azért, hogy tableteket juttassanak el a programjaikban részt vevő család nélkül felnövő, illetve hátrányos helyzetű családban élő gyerekek számára. Az eddigi, rendkívül rövid időszakban közösségi pénzadományokból és felajánlásokból 156 tabletet, illetve számítógépeket adtak át közel 8 millió forint értékben.

Továbbra sem engedik el a gyerekek kezét: átköltözve a digitális térbe szerveznek számukra élményprogramokat, enyhítve ezzel a bezártság és elszeparáltság érzését. A Szülők Háza Digi Bölcsi célja az otthon maradt 1-3 éves korú gyermekek napközbeni elfoglalása, előre jól megszervezett napirenddel, interaktív zenés, mozgásos, kreatív programokkal és ismert emberek előadásaival.

Ezen kívül elkészítettek egy adatbázist olyan telefonszámokkal, elérhetőségekkel, internetes oldalakkal, amelyek támogatást nyújtanak a lelki egészség megőrzésében és a krízishelyzetek kezelésében, valamint segítik a tájékozódást az egészségügyi, családokat, munkát érintő kérdésekben.

Az április 23-i Happy Hours-ban Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke a vendégünk.


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió