Day: 2021. 01. 04

Ma este a Jazzy Hungaricumban a születésnapos Zolbert lesz a vendégünk! Zolbert rendhagyó éves összefoglalójának végén az alábbi sorokat írta: “Túl több mélyponton, kijelenthetem, hogy megerősödve várom 2021-et. Sok-sok új zenével fogok jelentkezni (köztük a 3. nagylemezemmel), emellett online és offline koncerteken dolgozunk gőzerővel, melyekről remélhetőleg hamarosan be tudok nektek számolni. És mi mást mondhatnék […]

Az eltűnt Budapest látható az Animatiqua zseniális kisfilmjén! Tudtad, hogy anno állt egy másik templom is a Döbrentei téren? Hogy a Vörösmarty téren, az üvegpalota helyén állt a Haas Palota? Vagy, hogy a szebb napokat is megélt Astorián állt a Nemzeti Színház? 2021-ben az Animatiqua egyik szerelem projektje: BUDAPEST. Az első kisfilmükön olyan épületeket mutatnak […]

A mai nappal az újév első teljes hetébe léptünk és bár kissé félve, de kijelenthetjük, hogy felkészültünk az elkövetkezendő 12 hónapra. Mindannyiunkra jellemző, hogy önfejlesztéssel és időmegtakarítással szeretnénk könnyíteni mindennapi életünkön (főleg a fogadalmak hónapjában), éppen ezért felsoroltunk 10 hasznos trükköt, amely jól jöhet 2021-re. 1. Használj fagyasztott szőlőt a bor hűvösen tartásához jégkocka helyett […]


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió