Húszezer résztvevőt várnak a hétvégi Spar Maratonra!

Written by on 2022. 10. 05

 

800 hazai település csaknem tizennyolcezer magyar-, és 83 ország kétezernél több külföldi futója gyönyörködhet Budapest világörökségi panorámájában futás közben.

A klasszikus futótávokon kívül lesz zenei maraton, szakmai bajnokságok, Fut a színház, Diplomata Kupa, jótékonyság, kiállítók és fergeteges hangulat Budapest legnagyobb és az ország egyik legrégebbi futóeseményén.

A szombat a futófesztivál családi napja lesz a rövidebb távokkal az ELTE Lágymányosi Campus környékén, sőt aki nem bírja az erősebb igénybevételt, sétálva is részt vehet az eseményen.

A szombati nap egyik különlegessége a jubiláló 10. FODISZ Esélyegyenlőségi Futam, amely a fogyatékossággal élő, mozgáskorlátozott, illetve a szolidaritásukat kifejezni vágyó fiatalokat invitálja egy szimbolikus 500 méteres táv lefutására. A program célja, hogy azok a fogyatékossággal élő gyerekek is átélhessék a versenyzés örömét és izgalmait, akiknek az aktív sportolás nem feltétlenül a mindennapok része.

A 37. SPAR Budapest Maraton® vasárnap reggel 9 órakor rajtol a Pázmány Péter sétányról. A távot egyéniben, párban vagy négy fős stafétában is lehet teljesíteni. Ezzel a mezőnnyel rajtol az idei év újdonsága, a SPAR 14 km is. E nagy mezőny mellé bekapcsolódnak majd a Regnum 30 kilométeres futás résztvevői is. Európa egyik legszebb és leglátványosabb maratoni útvonala a Duna két partján vezet, át a Margitszigeten, így a futók fővárosunk világörökségi panorámájában is gyönyörködhetnek a táv teljesítése közben. A maratoni útvonal mentén 36 zenés pont segíti „talpalávalóval” a futókat és szórakoztatja a közönséget.

A kétnapos futófesztiválhoz hagyományosan jótékonysági aktivitások is kapcsolódnak. Az esemény 9 karitatív partner-szervezetének és a mintegy 800 adománygyűjtő, vagy adakozó résztvevőnek köszönhetően a két nap „jótékonysági termése” elérheti a 10 Millió forintot.

A Happy Hours vendége: Kocsis Árpád versenyigazgató 

Adásban: 2022.10.05.

Műsorvezető: Jazzkovács László

 


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió