Day: 2020. 09. 14

Ma este a Jazzy Hungaricum és Bokros László vendége Iván Szandra és Veréb Tamás! A Ruby Harlem az egyik legintenzívebben fejlődő hazai indiesoul-pop zenekar. A 2017 márciusban alakult Budapest központú banda aktívan koncertezik és sorra jelenteti meg újabbnál újabb friss és energikus dalait. Alapítója és zeneszerzője Iván Szandra a bostoni Berklee College of Music zenei […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai második vendége László Attila jazzgitáros! László Attila Liszt Ferenc-díjas gitárművész és zeneszerző, a Magyar Jazz Szövetség egykori elnöke. Játszott többek között a Kaszakő, a Things, a László Attila Band, a Charlie Band és a Gitár Trio együttesében. Pályafutása során olyan neves művészekkel játszott együtt, mint James Moody, Peter Erskin és […]

Terepjáró kerekesszéket tervezett a férfi, hogy felesége olyan helyekre is el tudjon jutni, amelyekről eddig csak álmodott. Most a tömeggyártásra készül. Úgy tűnt, Cambry felnőtt életének nagy részét a járdára korlátozva fogja eltölteni, hiszen lebénult és kerekesszékbe kényszerült. Zack Nelson, hogy segítsen (akkor még csak) barátnőjének több helyre eljutni, összekapcsolt két elektromos kerékpárt egy középső […]


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió