3 dolog, amire a gyerekeknek szükségük lenne, de a legtöbb szülő nem adja meg


2020.02.08 12:04

90.9 Jazzy Radio on 2020. 02. 08

A társadalom azon félelme, hogy a technológia veszélyezteti a gyerekek összpontosító képességét, a tetőfokára hágott – sok szülő már szélsőséges intézkedéseket alkalmaz.

Youtube-on rengeteg olyan videót találhatunk, ahol a szülő egyszerűen beront gyerekének szobájába és dühében kihúzza a számítógépet, vagy a játékkonzolt, majd darabjaira aprítja az eszközt.

De itt van az, amit a legtöbb szülő nem ért meg: a technológia nem a probléma, és a technológiával kapcsolatos szigorú szabályok bevezetése nem a megoldás. Sokkal inkább a gyerekek figyelemelvonásának kiváltó okait kell vizsgálni.

A gyerekeknek pszichológiai szükségleteik vannak. Amikor a gyerekek nem kapják meg a szükséges “pszichológiai tápanyagokat”, akkor nagyobb valószínűséggel lesz rosszabb a magatartásuk. Az elégedettség érzést pedig gyakran virtuális környezetben fogják keresni.

Ha sikeres gyerekeket szeretnénk nevelni, akkor az alábbi három pszichológiai szükségletet biztosítani kell a gyerekeknek.

1. Autonómia

Az egyik legfontosabb dolog, hogy megadjuk a gyerekeknek a szabadságot döntéseik felett. Egy nemrégiben végzett kutatás szerint azok a gyerekek, akik nincsenek kitéve úgynevezett “formális oktatásnak”, tartósabb figyelmet és hatékonyabb tanulást mutatnak, mint azok, akik szigorúbb nevelésben részesülnek.

“Ahelyett, hogy a szülő tűzné ki a célokat – és akkor a feladat teljesítése érdekében jutalmakat adna a gyerekének – a gyereknek kéne meghatároznia a saját céljait” – mondta Dr. Suzanne Gaskins, aki a témában végzett kutatást. “Utána pedig a szülőnek támogatnia kellene ezeket a célokat, amennyire csak tudja.”

Az a lényeg, hogy a szülők megértessék a gyerekükkel, miért kell korlátozni a képernyőidőt. Minél inkább a szülő a gyerekkel dönt, mint helyette, annál jobban hajlandó meghallgatni a gyerek az útmutatást.

2. Kompetencia

Sajnos a fejlődés örömét a mai fiatalabb generáció már nem érzi. Túl gyakran kapják a gyerekek azt az üzenetet, hogy nem elég kompetensek ahhoz, hogy véghez vigyék, amit elkezdtek. A szülők gyakran nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy különböző gyerekek fejlődési képessége eltérő.

Ha a gyerek nem teljesít jól az iskolában és nem kapja meg a szükséges támogatást elképzelhető, hogy a kívánt eredmény elérése lehetetlen. Tehát abbahagyják a próbálkozást, mivel nem tapasztalják a növekedéssel és a fejlődéssel járó érzést.

Amit tenni lehet az az, hogy enyhítünk a strukturált tevékenységeken, ezzel csökkentve a nyomást és az elvárásokat. Érdemes beszélni a gyerekkel arról, hogy mit szeret csinálni és ösztönözni arra, hogy elég kompetens céljai eléréséhez.

3. Kapcsolódás

A felnőttekhez hasonlóan a gyerekek is szeretnének fontosak lenni valaki számára. Ennek a szükségletnek a kielégítése a másokhoz való kapcsolódásban és az együtt játszásban rejlik.

A mai világban azonban a játék természete gyorsan változik. Míg a korábbi generációknak meg volt engedve, hogy iskola után játszanak, hogy társaikkal szorosabb kapcsolatokat alakítsanak ki, addig manapság sok szülő úgy neveli a gyerekét, hogy korlátozzák a kinti játékot, mivel kint veszélyeknek van kitéve a gyerek.

Sajnos az elmúlt 50 évben a gyerekek egyre kevesebbet játszanak a szabadban és ez megakadályozza őket abban, hogy magabiztos felnőttekké váljanak. Sok gyerek rá van kényszerítve a technológiával való tevékenységekre.

Több szabadidőt kell adni a gyerekeknek, hogy személyes kapcsolatba léphessenek korukbeliekkel. Ez hozzá fogja segíteni őket barátságok kialakításához, amit másképp az online térben tudnának megvalósítani.

Források: 1 2


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió