A Marree Man-rejtély


2020.01.03 13:57

90.9 Jazzy Radio on 2020. 01. 03

Marree Man, vagyis a ‘marree-i ember’ egy ausztráliai város területén található talajba vésett hatalmas figura, ami egy bumerángot eldobni készülő harcost ábrázol. Az alkotásról, amely már évtizedek óta nyugtalanítja a tudósokat, a NASA egyik műholdja újabb fényképet osztott meg.

A NASA megerősítette, hogy Marree Man még mindig az egyike a legnagyobb modern művészeti rejtélyeknek. A körülbelül 28 km kerületű ábrát először 1998-ban vette észre egy arra repülő pilóta. Azért, hogy a rejtélyes alkotás felett ne járjon el az idő vasfoga, 2016-ban a figurának nevet adó falu lakói megerősítették az elhalványuló vonalakat. A nemrégiben megosztott képen látszik a falusiak erőfeszítése, hiszen jól kivehető rajta Marree Man.

Többen próbálták feltárni a misztikus földrajzi kép eredetét, ám kevés sikerrel. 2018-ban 1 millió forint értékű pénzt ajánlottak fel annak, aki bármilyen információval tud szolgálni Marree Man születését illetően. Senki sem jelentkezett még, de többen úgy vélik, hogy a ‘rajzot’ egy Alice Springsben élő művész készítette, mások úgy vélik a készítő amerikai volt.

A találgatásoktól függetlenül a Marree Man-rejtély tovább él…

Források: 1 2


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió