Az igazság Michael Jackson antigravitációs illúziója mögött


2020.10.14 12:51

90.9 Jazzy Radio on 2020. 10. 14

Michael Jackson moonwalkja talán az egyik legismertebb táncelem a világon, de ne feledkezzünk meg gravitációt meghazudtoló mozdulatáról sem, melyet a Smooth Criminal című számának előadásakor mutatott be. A kutatók évekig gondolkoztak rajta, hogy Jacko miként tette lehetővé a fizikailag lehetetlen “bedőlést”.

Kép: Smooth Criminal / Youtube

A szóban forgó táncelem a Smooth Criminal 1987-es videóklipjében debütált. Jacko 7:05-nél négy táncossal együtt testét bokából 45 fokos szögben megdöntötte a föld felé úgy, hogy a cipője végig egy helyben maradt. Úgy tűnt, hogy az akciót a való életben lehetetlen megvalósítani, de aztán jött az élő koncert, ahol a táncosok mindenki szeme láttára mutatták be a trükköt.

Az ikonikus mozdulatot nagyon sokan próbálták megfejteni és pontosan leutánozni. Végül indiai gerincspecialisták egy tudományos folyóiratban szolgáltak magyarázattal a lehetetlennek tűnő táncelemre. A mozdulathoz egy különleges cipő és Jackson elképesztő fizikai felkészültsége kellett.

“Hogyan kérdőjelezte meg Michael Jackson mozdulata a gerinc biomechanikájának megértését” – című írásukban Dr. Nishant Yagnick, Dr. Manjul Tripath és Dr. Sandeep Mohindra kutatók elmagyarázzák, hogyan reagál arra a gerinc, mikor egyenes törzzsel előrehajolunk. A csigolyáinkkal párhuzamos izmok “kábelként” viselkednek és megakadályozzák, hogy előreessünk, így nem is a hát izmainak, hanem a bokánál az Achilles-ínnak okozza a legnagyobb kihívást a feladat.

Kép: Manjul Tripathi

A legtöbb képzett táncos csak 20-30 fokos szögben képes előredőlni a művelet végrehajtásakor. Ugyanekkor MJ 45 fokban, gravitációt meghazudtoló szögben hajol előre, ami földönkívülinek tűnik!”

– írják a tudósok. Több Jacko immitátor próbálta már leutánozni a táncelemet, de a legtöbben kudarcot vallottak és gyakran bele is sérültek a próbálkozásba.

A dőlésszög növelése érdekében az énekes egy olyan különleges cipőt használt, melynek sarkába v-alakú éket vágtak, ami beleillett egy sarokrögzítőbe vagy -pántba, amelyet a talajhoz rögzítettek. A sztár állítólag az amerikai űrhajósok csizmájáról vette az ötletet, amelyek talpát egy sínhez lehetett rögzíteni, amikor súlytalanságban dolgoztak.

A szakemberek szerint azonban még a preparált cipő mellett is nagyon erős gerinc- és alsó lábizomzatra volt szükség a gyakorlat végrehajtásához, nem véletlenül tört bele a bicskája több táncosnak a műveletbe.

Források: 1 2


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió