Esemény

Page: 2

Augusztus 7-én Ed Sheeran nyitja a sztársort a Sziget Nagyszínpadán, ahol 13-án egy két és fél órás Foo Fighters koncerttel zár a Sziget történetének eddigi legerősebb zenei felhozatala. A 7 nap alatt összesen 9 headliner, megannyi sztár és a Love Revolution jegyében olyan „valódi influencerek” is szólnak a közönséghez, mint Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet […]

A Jazzy Rádió augusztus 1-től október 4-ig tartó jótékonysági aukciót indít, amelyben bárki licitálhat Hullan Bea festőművész Fábián Juliról festett portréjára a www.amordelarte.hu/909jazzyaukcio oldalon keresztül. Az aukción befolyt teljes összeget a nehéz helyzetű zenészeknek támogatást nyújtó Fábián Juli Emlékalapítványnak ajánlják fel. „Egy művész feladata, hogy gátakat törjön át, határokat lépjen át. Meg kell tenni ezt […]

Budapest több mozija mellett idén Egerben és Győrben is vetítésekkel jelentkezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a harmadik alkalommal meghirdetett programsorozat szeptember 4. és 11. között mintegy 100 filmklasszikust vetít le és több filmcsillagot is vendégül lát. A restaurált klasszikus filmek seregszemléjeként számon tartott filmmaraton központi témája idén a film és a zene csaknem 125 […]

Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál június 22. és 29. között, immár 14. alkalommal várja a hangszer kedvelőit, ahol számos hazai és külföldi fellépő nyújtja a virtuóz vagy éppen romantikus, élő gitárzenét.

A nagy sikerre való tekintettel további asztalt nyitottunk meg a Jazzy Gourmet Szilveszter báltermében! Jegyek korlátozott számban a Kempinski Hotel Corvinusban (Budapest, V. Erzsébet tér 7-8.) vásárolhatók meg, december 31-én, HÉTFŐN 10-13 óráig, továbbá a jegy.hu oldalán. Jegyvásárlással kapcsolatos információkért érdeklődjön a +36-30-20-10-909-es telefonszámon. Grand room: https://www.jegy.hu/program/jazzy-gourmet-szilveszter-2018-grand-room-balterem-100419 Lounge Sarok: https://www.jegy.hu/program/jazzy-gourmet-szilveszter-2018-lounge-sarok-100119 További, kapcsolódó cikkeinket alább találja: Menü Italok Itallap Program Szilveszteri GYIK […]

Ha szeretné jegyét a helyszínen megvenni, minden szombaton várjuk önöket a Jazzy Gourmet Szilveszter jegyértékesítő pultjánál a Kempinski Hotel Corvinusban (1051 Budapest, Erzsébet tér 7.), ahol személyesen is meg tudja vásárolni a jegyét a rendezvényre. Jegyértékesítési időpontok: December 8., 15. és 22. –  12.00 és 16.00 óra között Érdeklődni a +36-30-20-10-909 telefonszámon lehet minden hétköznap […]

Töltse az év utolsó estéjét a Jazzy Rádióval! A teljesen átépített Kempinski Hotel ad otthont az idei Jazzy Gourmet Szilveszternek: fergeteges fellépők, számtalan gasztronómiai és zenei élmény… minden egy helyen, az idei szilveszteren! Az év utolsó napján a Kempinski Hotel két termében kerül megrendezésre a Jazzy Gourmet Szilveszter. A Lounge Sarok asztalainál a csendesebb szórakozásra […]

Németh Gábor dobost nem kell bemutatni a magyar közönségnek. A számtalan zenekart, és zenei formációt megjárt művész 1973 óta folyamatosan a magyar, és külföldi zenei elitben dolgozik. Munkáit Európában, és az Egyesült Államokban is ismerik. A Németh Gábor Project első nagylemeze 2003-ban készült Könnyű Lépések címmel, melynek zeneszerzője, hangszerelője, és producere is ő volt. Ugyanebben […]

Március 30-tól április 1-ig immár másodszor rendezik meg a Pont Fesztivált, amely Budapest talán legizgalmasabb húsvéti programjaival, téged is vár. Garantáltan minden érdeklődő meg fogja találni a számára legérdekesebb programot a Várkert Bazárban. Szardínia világhírű polifonikus férfi énekegyüttese, Szalóki Ági, Petrás Mária, Rutkai Bori, Klárisok, Romano Drom és a Berán Vonósnégyes, Vujicsics Együttes, flamenco, szőnyegszövés, […]

Elindult a jelentkezés 2018 legmenőbb dalszerző táborára! 2017 novemberében a Zeneszöveg.hu – a Songbook.hu csoport tagjaként – megrendezte az első magyarországi, nemzetközi dalszerző tábort, 20 magyar és 10 külföldi résztvevővel, többek között lengyel, cseh, brit és svéd alkotókkal. A következő Songbook Songwriting Camp-et 2018. október 24-28-ig kerül megrendezésre Tállyán. Idén is harminc résztvevővel zajlik majd […]

2018-ban Malek Andrea születésnapját, és a művészi pályán eltöltött 30 évet ünnepli. Ezen két nagyon fontos és kerek évforduló alkalmából egy különleges jubileumi koncertet ad sztárvendégek közreműködésével 2018. március 14-én, 20 órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A koncerten neves sztárvendégekkel is találkozhat a közönség úgy, mint Szulák Andrea, Dés László, Karácsony János James, Gerendás Péter, […]

Január 27-én ismét Jazzy Live kocnert a BMC-ben. Ezúttal Hajdu Klára Quartet zenél majd, a koncert vendége Szakonyi Milán lesz. Hajdu Klára a Balázs Elemér Groupnak volt női énekese. Ezzel a formációval két aranylemezt, illetve Fonogram díjat tudhat magáénak, valamint teltházas koncerteket hazánkban és Európa számos nagyvárosában. Saját együttesét, a Hajdu Klára Quartetet 2008 elején […]

Jó hírünk van azoknak, akik a 90.9 Jazzy Rádióval szeretnék tölteni az év utolsó estéjét, hiszen idén is megrendezzük a Jazzy Gourmet Szilvesztert! Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is a Larus Étterem ad otthont a rendezvénynek, ahol Várvízi Péter séf francia ételkülönlegességei járulnak hozzá a kulináris élvezetekhez. A zenéről a Group’n’ Swing zenekar gondoskodik. Jegyvásárlás: a jegy.hu […]

Október 13-án, a Jazzy Fesztivál első napján különleges Happy Hours adással ünnepeljük a 90.9 Jazzy 10. születésnapját. A szokásos időben jelentkezünk 16-19 óra között, de nem szokványos helyszínről, ugyanis a MOM Kulturális Központban várjuk minden hallgatónkat, aki nemcsak hallgatni, de nézni is szeretné délutáni műsorunkat. Ezen a napon rendhagyó műsorvezetés lesz: a mikrofon mögött Pachmann […]

Jazzy Fesztivál október 13-án és 14-én a MOMKultban már délután 4 órától! A következő programokkal várunk minden kedves érdeklődőt a MOMKult-ban már délután 4 órától: Október 13. péntek 16 órától a Jazzy Dalverseny zenekarainak fellépése: Swing &Gatsby Nagysolymosi Gábor Kriz Kiss Attila Band Patai Swing Project 20:00-tól Éliás Jr., majd az Electro Deluxe A MOMKult […]

Augusztus 23-án ismét Jazzy Live, a BMC színpadán ezúttal az énekes-gitáros-dalszerző: Szeder. A BMC ajánlója: “Szeder (énekes-gitáros-dalszerző) 2014-ben Hab a tetején című debütáló albumával tűnt fel először meghatározó szereplőként a hazai könnyűzenei palettán, a Reggeli dallal pedig rögtön az érdeklődés homlokterébe került. A mai napig érdekes, izgalmas, és szerethető szereplője a fesztiválok és klubok világának. […]

Október 13-án ünnepeljük együtt a 90.9 Jazzy Rádió 10. születésnapját egy fergeteges partival a Larusban! A MOMKultban a Jazzy fesztiválon felpörgetjük a hangulatot, majd utána a Larus étteremben folytatjuk a bulit. Az afterpartin fellépnek a jól ismert Jazzy Djk valamint a lábunknak a Stereo Swing nem hagy majd nyugtot. Jegyinformációk: Afterparty jegy elővételben 4.000 Ft […]

Happy Hours Pachmann Péterrel című műsorunk nyáron három héten keresztül jelentkezett a Vapiano Étteremből.  Szakemberek, sportolók, művészek és közéleti személyek…számos vendéget szólaltattunk meg a mikrofon mögött, amelynek következtében érdekes, izgalmas és mély beszélgetést hallhattak a 90.9 Jazzy Rádió hallgatóit.  

Május 27-én JAZZY10 Legendrally! Elindult a nevezés a Legendrally következő futamára, ahol a 10 éves 90.9 Jazzy Rádiót ünnepeljük. Izgalmas, kihívásokban bővelkedő terepjárós és autós pontkereső futam Budapest és Szolnok között, tele meglepetésekkel! Ezúttal is két nevezhető kategóriában: – OFFROAD kategória terepjárók és összkerék meghajtású járművek részére – ONROAD kategória személygépkocsik részére   További információkat ide […]

Május 25-én az Orfeumban Pély Barna szerzői estjén vehetnek részt az érdeklődők. Kevesen tudják az előadóról, hogy 5 hangszeren játszik, így a csütörtöki koncertjén a gitár mellett a zongora is előkerül majd az “Átjött” címen futó esten.


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió