Jägermeister Brass Band – Happy Hours


2020.09.18 13:30

90.9 Jazzy Radio on 2020. 09. 18

A mai 👉HH👈 és Jazzkovács László vendégei nem mások, mint Becs József, a Jägermeister senior brand managere és László Dávid, a Jägermeister promóciós managere!

Rendhagyó zenei projekttel jelentkezik a Jägermeister – egy 8 fős Brass Band-be kereste a legvagányabb zenészeket. Dobosok, harsonások, trombitások, tubások, illetve alt-; bariton- és tenorszaxofonosok jelentkeztek a megmérettetésre. Az előválogató után személyes meghallgatások is voltak, ahol szakmai zsűri előtt kellett bizonyítaniuk. Végül egy online szavazás keretein belül a közönség döntötte el, hogy kikből álljon össze a Jägermeister Brass Band.

A projekt a tavaszi vírushelyzet miatt ugyan pihent, de legalább a zenészek össze tudták állítani a műsort, és ma este a Bálnában egy hatalmas bulin mutatkoznak be. Az intézkedéseket és orvosi kamarai ajánlásokat maximálisan betartva igyekeznek védeni a vendégeket. A megszokott partykellékeket az egyedi maszk, mint ajándék váltja majd fel, aminek átadását kötelező kézfertőtlenítés előzi meg, majd lázmérés követi. Akinél hőemelkedést regisztrálnak, azt természetesen haza fogják küldeni. A bejáratnál speciális fertőtlenítőkaput is elhelyeznek, a sorban állásnál, legyen szó akár a mosdókról vagy az italpultokról, a megfelelő távolságtartást különösen figyelik. A buli teljes területén érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeznek el, és buli közben is csak az kaphat ajándék italt, aki ezeket használja. De számos egyéb apró intézkedéssel is készülnek, hogy kiemelten biztonságos legyen a szórakozás.

Kezdés: 16:00

Hely: 90.9 Jazzy

Műsorvezető: Jazzkovács László

Források, tovább információ: 1 2

A beszélgetés már visszahallgatható ITT:


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió