Bővült a Budakeszi környéki erdők turisztikai kínálata

Written by on 2021. 06. 25

A Budai-hegység legmagasabb pontján álló Csergezán-kilátó, az egyre látogatottabb Budakeszi Arborétum vagy a népszerű Sisakvirág Tanösvény mára Budapest környékének frekventált kiránduló, illetve túracélpontjai.

A természetközeli kikapcsolódást, rekreációt keresők számára a Budakeszi környéki erdők kincseinek kapuja a Hidegvölgy, ahol a héten adták át az új, négyévszakos pihenőt. A Telkit és Budakeszit összekötő út mellett található, népszerű Hidegvölgyi pihenő helyén az XX. század végén még erdészház állt.

A használaton kívüli épületek és a környezetük megújítását a Pilisi Parkerdő kezdte meg a 2014-ben. A fejlesztést igazolta, hogy az elmúlt évtizedben a Hidegvölgyi Pihenőhely a térség egyik legnépszerűbb turisztikai csomópontjává vált: a 2006-ban, a Nagy-Kopaszon, a Budai-hegység legmagasabb pontján átadott Csergezán Pál-kilátóhoz innen indul a jelzett túraútvonal, de kezdőpontja a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sisakvirág Tanösvényének is, valamint az út túloldalán működik a Pilisi Parkerdő Budakeszi Arborétuma.

A bakancsos turizmus fellendülése mellett egyre több közösségi eseményt, kisebb rendezvényt szeretnének az emberek az erdőkben, az erdők közvetlen közelében tartani. Turistaszálláshelyek magas kihasználtsága mellett erre az új keresletre is odafigyelnek a fejlesztők. A hidegvölgyi négyévszakos pihenőt például elsősorban családi, baráti események megtartására alkalmas közösségi terek alkotják.

A Happy Hours mai telefonos vendége Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője!

Kezdés: 16:30

Hely: 90.9 Jazzy

Műsorvezető: Jazzkovács László

Részletek: agrotrend.hu


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió