!

Page: 7

A Facebook októberi bejelentése óta már az is megismerte a Metaverzum szót, aki eddig hallani sem akart a végtelen virtuális világról, amit számítógépek generálnak. Nem kérdés, hogy a Facebook által fejlesztett Metaverzum és a hozzá hasonló virtuális valóság világok az idő múlásával az életünk részei lesznek. Már most több óriásvállalat bejelentette, hogy saját platformot fejleszt: […]

A nemzetközileg is elismert, előadó-dalszerző és dobos, Kaszás Péter, akit a Djabe és jelenleg a Margaret Island tagjaként is ismerhetünk, második korongjával rázza fel a közönséget. 2021. december 10-én megjelent a ’MUSE’ a Magneoton gondozásában. Előző, debütáló szólólemezéhez, az ’Infinity Project’-hez hasonlóan – amely 2017-ben Fonogram-díjat nyert Jazz kategóriában – ez az album is sokféle […]

Mi az a pillanat ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn? A függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan. A 6SZÍN-ben vasárnap bemutatásra kerülő előadás az embert boncolgatja, a döntést vizsgálja és igyekszik bemutatni, hogy az élet, néha tényleg csak egy pillanaton múlik. Ma kevés olyan, az egész társadalmi létezésünket befolyásoló aktuális téma van, mint […]

A hétfő esti Jazzy Hungarikum vendége Dimák Patrik! A fiatal gitáros X című lemezét hozza el nekünk, amelyen olyan kiváló muzsikusokkal készített közös dalokat, mint Herold Péter, Peet és Zolbert. Valódi smooth-jazz órára készülhetnek a kedves hallgatók! Kezdés: 19:00 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Bokros László Listen to Jazzy Hugarikum – 2022.04.04.Dimák Patrik by90.9 Jazzy on […]

A vasárnap esti Jazzy Hungarikumba érkezik Szőke Nikoletta! A fantasztikus énekesnő állandó visszatérő vendége műsorunknak. Magyar nyelvű felvételei bemutatása mellett a közelgő fellépéseiről is beszélgetünk. Kezdés: 19:00 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Bokros László Listen to Jazzy Hungarikum – 2022.04.03.Szőke Nikoletta by90.9 Jazzy on hearthis.at

A vasárnap esti Jazzy Hungarikumba érkezik Majercsik Lili énekes! Majercsik Lili a Bartók Béla Konzervatórium végzős hallgatója jazzének szakon. 6 éven keresztül tagja volt a Magyar Állami Operaház gyermekarának, emellett fuvolázni és zongorázni tanult. Szereti a jazzt, ezen belül a swing és a latin műfaj vonzza. Vendégünkkel zenekarának legfrissebb híreiről, a legfrissebb felvételekről, és az […]

A vasárnap esti Jazzy Hungarikumba érkeznek az Oranzs zenekar tagjai, Bartus Barbara és Madár Ákos! Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Oranzs zenekar, akik Összerezzenés címmel jelentették meg pár hete vadonatúj dalukat, mely egy igazán színvonalas videoklip társaságában jelent meg. A soul-funky zenekar először jár nálunk, elhozzák legfontosabb dalaikat, megismerhetjük a csapat történetét, és jövőbeni terveit […]

A Jazzy Streetben érdekes újdonságokkal, tesztautókkal és a jövő közlekedési eszközeivel segítünk átsuhanni a kellemes zenékkel tarkított utcaképen. A műsor végére befut a Toyota Aygo X, ugyanis a barcelonai nemzetközi bemutató kapcsán sok érdekességre fény derült. Kezdés: vasárnap, 8:00 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Bögös Sándor 2022.04.03.

A Jazzy Streetben érdekes újdonságokkal, tesztautókkal és a jövő közlekedési eszközeivel segítünk átsuhanni a kellemes zenékkel tarkított utcaképen. Reizer Levente, a Nissan PR igazgatója beszél az új, rövidesen piacra lépő modellekről, de közben azt is megtárgyaljuk, hogy lehet egy régi, 25 kW-os Leaffel akár 300 km-t is megtenni, ha kicsit “felturbósítjuk”. Kezdés: vasárnap, 8:00 Hely: […]

A Jazzy Streetben érdekes újdonságokkal, tesztautókkal és a jövő közlekedési eszközeivel segítünk átsuhanni a kellemes zenékkel tarkított utcaképen. A női rovatba Sárközy Klári -vel érkezik, amiből az is kiderül, hogy azon kívül, hogy egy nagyon jól megépített elektromos autó, még a nagymamától hozott lekvárt is el tudjuk pakolni, illetve miért kell majd egy új táskát […]

A Jazzy Streetben érdekes újdonságokkal, tesztautókkal és a jövő közlekedési eszközeivel segítünk átsuhanni a kellemes zenékkel tarkított utcaképen. A Hyundai i20 N-es változatát a motoros rovatunk vezetője is kipróbálta, erről is beszélgetünk vasárnap reggel. Kezdés: vasárnap, 8:00 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Bögös Sándor 2022.04.03.

Az e heti dr Jazzy adás vendége Kenyeres András mentáltréner tanácsadó, a Figyelemkontroll – hogyan fókuszáljunk arra, ami nekünk fontos című kötet szerzője! Mennyiben tükrözi egy napunk azt, ahogyan élni szeretnenk? Tényleg szánunk figyelmet azokra, akiket és amiket szeretünk, fontosnak tartunk? Mik és kik a figyelemhackerek? Milyen eszközökkel, módszerekkel tudunk változtatni? Kiderül ma délután, a Jazzy-n. […]

Szombat este ismét egy különleges estével várjuk a 90.9 Jazzy-re hangolókat. Egy kis ízelítő: – 24 dal (ennyi még nem volt a 2 órás blokkban) – 24 énekesnő egy este (még ilyen sem volt) – exkluziv vendég Hajdu Klára énekesnő – VIP vendég egy kedves hallgatónk, követőnk (részletek a Soul Session Facebook oldalán) – A […]

A 90.9 Jazzy Rádió kulturális, utazási, gasztronómiai és életmód magazinja minden szombat reggel 8 órától jelentkezik. ​Az e heti negyedik vendégünk Deák Judit idegenvezető, a Magyar Idegenvezetők​ ​​​Egyesületének Elnöke. Ezen a héten folytatjuk sétánkat a Hősök Terén. Adásban: szombat, 9:15 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Danai Kata

A 90.9 Jazzy Rádió kulturális, utazási, gasztronómiai és életmód magazinja minden szombat reggel 8 órától jelentkezik. ​Az e heti második vendégünk Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője, témánk a sünök és békák tavaszi védelme. Adásban: szombat, 8:30 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Danai Kata

A 90.9 Jazzy Rádió kulturális, utazási, gasztronómiai és életmód magazinja minden szombat reggel 8 órától jelentkezik. ​Az e heti első vendégünk Molnár Zoltán Fotográfus, témánk a “Zűrállomás” Budapest 1990-2021 című kiállítás a FUGÁ-ban! Adásban: szombat, 8:00 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Danai Kata

A jubileumi esemény alkalmával hatalmas területen 150 kiállító és változatos programok várják az érdeklődőket. A gyönyörű ásványok mellett lesz interaktív földtudományos játszóház, kígyósimogató, drágakő-határozás és bonsai kiállítás is. Kipróbálhatjuk az aranymosást és 3D vetítésen nézhetjük meg a barlangok rejtett világát. Lelkes András a kezdetektől fogva szervezi a börzét. Az ásványgyűjtés szenvedélyével már fiatalon „megfertőződött”. Igazi […]

Péntek este Bárány Anna és Suri Imre varázslatos funky muzsikákkal vezeti át az új hónapba a 90.9 Jazzy-re hangolókat! Egy kis ízelítő: Wild Cherry: Play That Funky Music – Az Ohio-i funk-rock banda 70-79 között muzsikált, és ezt a dalukat végül 1976-ban vették fel, és hogy nem hiába, azt bizonyítja, hogy a dal number 1 […]

Főbb feladatok, munkák: Ügyvezető munkájának támogatása Folyamatos kapcsolattartás a társosztályokkal és külső partnerekkel Hivatalos szervekkel kapcsolattartás Részvétel a cég egyéb tevékenységeiben és az irodai feladatokban Üzletkötők, műsorvezetők munkájának segítése Szerződések előkészítése és iktatása Adminisztratív feladatok ellátása Központi levelezési rendszer és telefon folyamatos kezelése Irodai beszerzések, irodaszer és irodaellátmány intézése Vendégek fogadása Az álláshoz tartozó elvárások: […]

Szombaton lesz az autizmus világnapja. Ehhez szervesen kapcsolódik, hogy csütörtök délelőtt a budapesti Mono Art & Design-ban egy különleges divatkollekciót mutattak be. Az ötlet Buday Kollárik Tímeától, a Menedzserek Országos Szövetségének ügyvezetőjétől származik. Fia, Bence 16 éves, és szintén autizmusban érintett. Ugyanakkor fantasztikusan rajzol, így az ő alkotásai jelennek most meg az A®TYPICAL NUDE BY […]


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió