Jazzy Presszó

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint Bodor Johanna táncművész-koreográfus, aki nemrég lett a Halhatatlanok társulatának tagja. Bodor Johanna az elmúlt évben próbált, pályázott színházigazgatói posztra, és most két előadást is készítenek a 2014-ben megjelent, Nem baj, majd megértem című könyvéből. A táncművésszel többek között Enyedi Ildikó Feleségem története című […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint a fiatal magyar szoprán operaénekes, Baráth Emőke, aki néhány év alatt vált világsztárrá. A Franciaországban élő, de Pesten is gyakran fellépő művész március 15-én vehette át a Liszt Ferenc-díjat, és az évad művésze lesz a 2021/22-es szezonban a Müpában. Baráth Emőkével arról beszélgettünk, miért hagyta […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint Csákányi Eszter Kossuth-díjas színművész, az Örkény István Színház tagja! Csákányi László és Őze Lajos színészekről, valamint a világhírű táncművész Mikhail Barisnyikovról is beszélgetünk Csákányi Esztertel. Kiderül, miért mondta, hogy a Kossuth-díjának a fele az édesapjáé, ki az a színésznő, akivel nagyon szeretne kétszemélyes […]

Az Operaház első karmestere, a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató tévéműsor zsűritagja, Kesselyák Gergely a Jazzy Presszó szerda esti vendége, aki több mint húsz éve rendez, és zeneszerzőként is többször bemutatkozott már. A beszélgetésből kiderül, honnan gondolta apró gyerekként, hogy karmesternek lenni jó, valamint szereti-e a versenyeket. Elmeséli, hogy beugróként rendezett először, valamint nemcsak egyházi zenét […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint Serényi Zsolt szakács! Bár nem nagyon szereti ezt az elnevezést, sokan a Tetovált séfként ismerik Serényi Zsoltot. Hosszú éveken át főzött tévés gasztroműsorokban, most pedig egy barbecue éttermet visz társával a pesti bulinegyedben, valamint annak teraszverzióját Pünkösdfürdőn. A Presszóban a barbecue csodáiról beszélgetünk és […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint Egri Márta színésznő, a tatabányai Jászai Mari Színház tagja, az Orlai Produkciós Iroda előadásainak rendszeres szereplője! A Gresham palotában nőtt fel, így arról kérdezzük Egri Mártát, ha elsétál előtte, mi jut elsőre eszébe róla. Osztja-e múlt heti vendégünk, Rudolf Péter véleményét: „aki valaha a Vígszínház […]

A Jazzy Presszó szerda este újra megnyitja kapuit és ismét egy különleges vendéget várunk az asztalhoz. Este 8-tól a vendégünk nem más, mint Rudolf Péter színész, rendező, a Vígszínház igazgatója! Több mint 20 évet töltött a Vígszínházban Rudolf Péter, tavaly nyár óta igazgatója is az idén 125 éves színháznak. A mai adásban arról beszélgetünk, sok színház […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista!   Az ország egyetlen Kossuth-díjas karikaturistája, Sajdik Ferenc a Presszó vendége, aki körberajzolta Budapestet, évtizedekig dolgozott a Ludas Matyi vicclap szerkesztőségében, alkotótársa volt Csukás István írónak. 250 körül jár az általa illusztrált kötetek száma, figuráit Kolodkó Mihály is megörökítette […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint Epres Attila színész, az Örkény István Színház művésze! Hogy lesz elszórt PET-palackok kupakjából kajak? – többek között erről beszélgetünk Epres Attila színésszel, aki az elmúlt időszakban PET-Kalóznak állt, és segített a Tiszát megtisztítani. Bár a művésznek hiányzik a színház, könnyen beleszokott abba, hogy […]

A Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, a mai vendég nem más, mint Harcsa Veronika jazz énekesnő! Mostanában jelent volna meg Harcsa Veronika Gyémánt Bálinttal közös About Time című lemeze. A premiert elhalasztották egy évvel, de az album dalait havonta, videó formájában publikálják. Az énekesnőt – többek között – arról kérdezzük, mi az, aminek ideje […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, mai vendégünk nem más, mint Szabó T. Anna költő, író, műfordító! A József Attila-díjas költővel – többek között – arról beszélgetünk, írásait mennyire inspirálja a covid, mi az a téma, ami „nem fér el” versben és prózáért kiált. Milyennek tartja férje, Dragomán György író verseit, és azt […]

A Presszó ma esti vendége Takács Katalin színművész, a budaörsi Latinovits Színház tagja, akinek még az elmúlt, coviddal terhelt évben is jó pár bemutatója volt, hol offline, hol online, sőt még egy webszínházban is részt vett. A színművészt láthattuk például a Katona József Színház előadásában, a Széljegyben, amelyben egy olyan anyát játszik, akinek a lányát […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, a mai vendég nem más, mint a világ egyik legkeresettebb csellóművésze, Várdai István! Várdai István egy éve a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője, 2015 óta a Kaposfest Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál egyik művészeti vezetője, a Magyar Tehetség Nagykövete, a Virtuózok című tévéműsor zsűritagja és a Bécsi […]

A Jazzy Presszó szerda este ismételten megnyitja kapuit, vendégünk nem más, mint Dragomán György, József Attila-díjas magyar író! Tavaly jelent meg Dragomán György Főzőskönyve, amely akkora siker, hogy február végén kijött az utánnyomása, sőt, profi séfek is főznek belőle. Az íróval este arról beszélgetünk: az írásaiból kiderül, főzés közben gyakran énekel vagy szaval, hogyan alakulnak […]

A Jazzy Presszó szerda este ismét megnyitja kapuit, a mai vendég nem más, mint Tompos Kátya színésznő-énekesnő! Két saját lemeze jelent meg eddig Tompos Kátyának, 4 évnyi különbséggel, legutóbb 2017-ben, szóval most épp időszerű lenne a harmadik. Arról kérdezzük a színész-énekesnőt, az elmúlt évnyi „bezártság” segített-e újabb zenei anyagot készíteni. A Presszóban szó lesz orosz […]

A Jazzy Presszó szerda este ismételten kinyitja kapuit, a mai vendég nem más, mint Vidovszky György rendező! Budapest és Dublin között osztja meg életét Vidovszky György rendező, akinek ifjúsági és osztálytermi előadásai –  két évtizede – nagy sikert aratnak. A Kolibri Színház főrendezőjével arról beszélgetünk a Jazzy Presszóban, mennyiben más a járványhelyzet Írországban, mint nálunk; […]

Mi hiányzik legjobban a múzeumból? – kérdezzük Winkler Nóra művészeti újságírót, műsorvezetőt, az Artmagazin stratégiai vezetőjét a Jazzy Presszó ma esti adásában. Beszélünk arról, mennyire nőtt a galériák ázsiója, ahol – a múzeumokkal ellentétben – látogathatók a kiállítások? A társadalom 70-80 százaléka nem jár múzeumba, Winkler Nóra szerint mivel lehet közelebb hozni a képző- és […]

Este a Jazzy Presszó ismét kinyitja kapuit, a mai vendég nem más, mint Boldizsár Ildikó író, mesekutató, meseterapeuta! „Radírmentes új évet kívánok mindenkinek!” – írta év elején Facebook-posztjában Boldizsár Ildikó és azt is hozzátette: „a radírozásban benne van a ’helyet csinálni a jónak’ lehetősége is, tekintsünk úgy a tavalyi évre, hogy ezt tettük: helyet csináltunk a […]

A Presszó szerda este megnyitja kapuit, a mai vendég Havas Dóra gasztroblogger, főzőnő, gasztrotartalom-gyártó! Az elsők között indult a gasztroblogger-mezőnyben Havas Dóra, azaz Lila Füge, aki mára jóval kinőtte ezt a kategóriát. Saját online és print magazinja van, népszerű a tévés főzőműsora, saját brandjét szépen felépítette az elmúlt 15 évben, Facebook-oldalán majdnem 127 ezren követik. Dórával […]

A Jazzy Presszó szerda este újra kinyitja kapuit, a mai vendég Hámori Ildikó, Kossuth-díjas színésznő! A koronavírus-járvány elején elhatározta Hámori Ildikó, hogy nem kapja el ezt a betegséget, és azóta is ehhez tartja magát. Betart minden szabályt, de nem hajlandó rettegni. A járvány közepén az unoka című filmben forgatott az Oscar-díjas Deák Kristóffal, a történet […]


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió