Műsorajánló

Page: 7

A mai 👉HH👈 és Jazzkovács László vendégei nem mások, mint Becs József, a Jägermeister senior brand managere és László Dávid, a Jägermeister promóciós managere! Rendhagyó zenei projekttel jelentkezik a Jägermeister – egy 8 fős Brass Band-be kereste a legvagányabb zenészeket. Dobosok, harsonások, trombitások, tubások, illetve alt-; bariton- és tenorszaxofonosok jelentkeztek a megmérettetésre. Az előválogató után […]

A Márkamonitor👔 és Szakács László ma esti vendégei a Nielsen Connect vezetői, Szűcs-Villányi Ágnes ügyvezető igazgató és Kurucz Péter kereskedői kapcsolatok igazgatója! A beszélgetés elsődleges témája a kiskereskedelmi forgalom alakulása itthon és a nagyvilágban. Ezzel összefüggésben kitérünk arra, hogyan gondolkodnak, viselkednek a fogyasztók a jelenlegi piaci környezetben. Mit jelent napjaink emberének az Én és a Mi, […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai vendége Ivancsics Ilona színésznő! A Skanzen Vigadó színpadán láthatók ősztől az Ivancsics Ilona és Színtársai nevű alkotóműhely előadásai; vasárnap a Magyar Mesék című komédiát játsszák először az új helyszínen. A 14 éve létrehozott társulat vezetője elmondta: mintegy kétéves kitérő után térnek vissza Szentendrére. A színházi előadásokat a Skanzen […]

A Jazzy Hungaricum és Bokros László ma esti vendége Pozsár Eszter szaxofonos-fuvolaművész! Pozsár Eszter ötvenedik születésnapját ünnepli az Opusban! A koncert első felében Contempo elnevezésű formációjával játszik kortárs jazzt – melyben saját- és zenésztársai szerzeményeit hallhatjuk tőle, míg a koncert második felében régi zenészbarátai, Nagy János zongorista, Hudák Zsófi nagybőgős és Puskás Levente szaxofonos csatlakoznak hozzá, teljessé […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai vendége Kőrösi Gábor, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. kommunikációs és marketing igazgatója! Átadták a felújított Mátyás kútját a budai Várban. A Hunyadi udvarban található, a magyar Trevi-kútként is emlegetett híres szoborcsoporton és szökőkúton teljes körű rekonstrukciót végeztek a szakemberek. A szobrokat megtisztították és kijavították, valamint felújították a kút szerkezetét is, […]

Ma este a Jazzy Hungaricum és Bokros László vendége Iván Szandra és Veréb Tamás! A Ruby Harlem az egyik legintenzívebben fejlődő hazai indiesoul-pop zenekar. A 2017 márciusban alakult Budapest központú banda aktívan koncertezik és sorra jelenteti meg újabbnál újabb friss és energikus dalait. Alapítója és zeneszerzője Iván Szandra a bostoni Berklee College of Music zenei […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai második vendége László Attila jazzgitáros! László Attila Liszt Ferenc-díjas gitárművész és zeneszerző, a Magyar Jazz Szövetség egykori elnöke. Játszott többek között a Kaszakő, a Things, a László Attila Band, a Charlie Band és a Gitár Trio együttesében. Pályafutása során olyan neves művészekkel játszott együtt, mint James Moody, Peter Erskin és […]

A mai Jazzy Randevú és Bálint Edina vendége Dr. Képíró László bőrgyógyász! Ma egy sok esetben aprónak tűnő, ám annál nagyobb problémáról lesz szó, ami nem más, mint az akne, közönséges nevén, a pattanás. Beszélünk a tinédzserkori esetek okairól és a későbbi, 30-40-es években kialakuló változatairól is. A műsorban a kezelés lehetőségei mellett szó lesz […]

Három vendég is érkezik hozzánk ma este 7-kor, a Jazzy Hungaricumba!🏠   Itt lesz velünk Arday Dániel, aki elhozza nekünk Szvetlo friss lemezét! Bágyi Balázs zenekarának közelgő koncertjére hívja meg a kedves hallgatókat! Reschofsky Dávid pedig elhozza nekünk vadonatúj, “Rush” című dupla-albumát! Kezdés: 19:00 Hely: 90.9 Jazzy Műsorvezető: Bokros László

A mai 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László vendége Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke! Még két hétig, szeptember 21.-ig lehet nevezni filmes pályaművekkel a 6. Magyar Speciális Független Filmszemlére, a fogyatékossággal élők, pszichiátriai- és szenvedélybeteg alkotók, autizmussal élők, valamint független- és professzionális filmesek Kárpát-medencei integrált filmes seregszemléje. A rendezvény különlegessége, hogy az egyetlen olyan […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai vendége Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója! Elérte a legmagasabb pontját a világ legjobb középületének választott Néprajzi Múzeum épületének szerkezete. Az új Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye lesz, mely a Városligeti fasornak a parkhoz csatlakozó végében épül meg. Ez a terület az Andrássy út megépítése előtt […]

A Márkamonitor👔 és Szakács László ma esti vendége Kun Miklós, a Mediacom stratégiai igazgatója! Miklós nemrég egy tanulmányában a talajvesztett márkázásról írt. De mikor, miért, miként veszített talajt a márkázás? Hol érhető tetten a feszültség az új normák térképén?  Mely területeken mérhető a legnagyobb különbség a reklámok világa és a valóság között? Miből ábrándultak ki […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai vendége Varga Cili, a 100 szóban Budapest szervezője! Immár hetedik alkalommal hirdeti meg a 100 szóban Budapest című történetíró pályázatot a Mindspace csapata. A beküldött történetek műfaji megkötés nélkül legfeljebb száz szóból állhatnak, és valamilyen módon Budapesthez kell kötődniük. A legjobbakat szakmai zsűri választja ki. A pályázók szeptember 30-ig […]

A ma esti Jazzy Hungaricum🏠 és Bokros László vendégei Szőke Szandra, Antal Gábor és Szentgallay György! Antal Gábor (zongora), Szentgallay György (basszusgitár) és Fekecs Ákos (dob) 2016-ban megalakították az Antal Gábor Triót. Szerzeményeikben a változatos zenei stílusok progresszív dallami, harmóniai és ritmikai megoldásokkal vegyülnek és mindegyikben tetten érhető a kortárs jazz hangulata. 2017 nyarán a zenekar […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai vendége Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője! A Pilisi Parkerdő erdészetei idén ősszel is szakemberek által vezetett szarvasbőgés-túrákra invitálják az érdeklődőket. A korábbi években a lakosság körében nagy népszerűségnek örvendő eseménysorozat szeptemberben a gímszarvasok nászidőszakában kínál érdekes programot. Az esti erdőbe érkező látogatók fültanúi, szerencsésebb esetben szemtanúi is lehetnek […]

A ma esti a Jazzy Hungaricum és Bokros László vendége… … Sárik Péter magyar jazz zongoraművész, zeneszerző és tanár! Sárik Péter a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1997-ben. Az jazz mellett szinte minden zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus-, könnyű-, latin- és világzenét is. 2007-ben megalapította saját zenekarát a Sárik Péter Triót, mely rövid időn belül az ország […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai második vendége Nagy Zsófia Nóra művészettörténész, a Bodó Galéria és Aukciósház galériavezetője! Egy majdnem elfeledett életmű: Fenyő György kiállítás nyílik a Bodó Galéria és Aukciósházban. A galéria önálló kiállítást rendez annak a közelmúltig szinte ismeretlen magyar festőművésznek, akinek életművének egyik kiemelkedő darabja a tavaly decemberi aukcióján rekordáron kelt […]

A 👉Happy Hours👈 és Jazzkovács László mai első vendége Antal Gábor, a Budapest Borfesztivál főszervezője! Borfesztivál Limited: egy kivételes évjárat – A Budapest Borfesztivál idén egy különleges kiadással készül. Ebben az évben korlátozott méretben, kevesebb kiállítóval, de magas színvonalú eseményen fogadja elkötelezett rajongóit csütörtöktöl vasárnapig a Budapest Borfesztivál a Budavári Palota Hunyadi udvarában. A szervezők […]

A Jazzy Randevú és Bálint Edina mai vendége Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus! Kozma-Vízkeleti Dániel először a relaxáció és a hipnózis módszereit tanulta ki, ám végül a családterápia mellett köteleződött el és 2005-ben letette a „Családterapeuta” szakvizsgát. 2008-ban megszerezte a „Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus” szakvizsgával járó címet, 2012-ben „Pszichoterapeuta” szakvizsgát tett. Ma a Jazzy Randevúban mesélni fog […]

A Jazzy Hungaricum és Bokros László vasárnap esti vendégei… Hütter Dóra és Botos Norbert, akik elhozzák nekünk a Dorchipelago vadonatúj, Napsugár című lemezét! Szőke Nikoletta, akivel az idei koncertekről beszélgetünk! Bori Viktor és Szedlár Dávid, akik pedig bemutatják a Cam Bori Music legfrissebb felvételeit! Kezdés: 19:00 Hely: 90.9 Jazzy


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió