Műsorajánló

Page: 9

A mostani héten összesen 13 megyében várható a szúnyogirtás, több mint 62 ezer hektáron. Az érintett térségek között megtalálható Budapest több kerülete, így a harmadik, a negyedik, a tizenharmadik, a tizennegyedik, a tizenhetedik, a huszonegyedik, huszonkettedik és a huszonharmadik kerületben lesznek földi kémiai védekezések. Dóka Imre tűzoltó őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Kommunikációs Szolgálatának […]

Az FKF Nonprofit Zrt. vezetése úgy döntött, hogy a lehetséges legkorábbi időpontban, július 6-án újraindítja a lakossági lomtalanítást Budapesten. A három hónapos rendkívüli járványhelyzet miatt összesen 61 körzet lomtalanítása maradt el, amit a szoros éves lomtalanítási programba már nem lehet változtatás nélkül beilleszteni. Egyfajta kompenzációként az érintett nyolc kerület (III., VIII., XII., XIII., XV., XVI., […]

A 90.9 Jazzy indulásával kezdetét vette a Jazzy Hungaricum útja is, amihez 2009-ben – két évvel az indulás után – csatlakozott Bokros László műsorvezető. A Jazzy Hungaricum lehetőséget ad a  jazz hazai képviselőinek, hogy zenéről, új dalokról, aktuális projektekről beszélhessenek. Nincs olyan zenész a szférában, aki ne fordult volna meg már a műsorban, sokan pedig […]

Június 17-én nyitott meg a KULTIK Terasz a Corvin Plaza tetőteraszán. A  moziban nyugágyakról, babzsák fotelekből vagy rendezői székekből nézhetjük a filmeket a szabad ég alatt, ráadásul még kedvenceinket is elvihetjük magunkkal. A szervezők a mozi kialakításánál törekedtek a biztonságra, a vírusveszély miatt kifejezetten tágas elrendezéssel várják a filmrajongókat, akik családi, romantikus, vígjáték és persze […]

Már lehet jelentkezni a IV. Pest Megye Szépe versenyre. A programsorozat mellé állt a Pest Megyei Önkormányzat, mely engedélyezte a verseny-alapító szervező Bada Zoltán számára, a Pest Megye név és logó használatát, felismervén a szépségverseny nyújtotta lehetőségeket Pest megye településeinek és az ott élő emberek számára. A versenyre, minden Pest megyei településen élő, állandó vagy ideiglenes […]

Megjelent az Antal Gábor Trio és Szőke Szandra kooperációjából alakult új zenekar első száma, a Mr. Mobster. A groove-os, lendületes jazz-funk dalt június 12-én a Happy Hoursben mutatjuk be a 90.9 Jazzy hallgatóinak, a szerzeményről Antal Gábor mesél a műsorban.  A dal alapkoncepciója a zenekar basszusgitárosától, Szentgallay Györgytől származik, de nehéz feladat hárult a frissen […]

Június 11-én kezdődnek a felújítási munkálatok a 4-6-os villamos vonalán. A 4-es és a 6-os villamos Petőfi híd, budai hídfő és a Karinthy Frigyes út közötti szakaszán augusztus 5-ig végeznek felújítási munkát. A villamosok június 15-től egy hónapig a Széll Kálmán tér és a Petőfi híd, budai hídfő között viszik az utasokat, a Petőfi híd, […]

Június 11-én 19 órától Charlie koncert a Jazzy Live Exkluzívban, a 90.9 Jazzy-n és a Jazzy TV-n is! Charlie hazánk talán legnépszerűbb énekese. Zenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, trombitás. Charlie az a művész, akit valószínűleg minden hazai zeneszerető ember ismer. Több formációban, rengeteg albummal […]

Május 31-én indult Felfordult a világ! rajzpályázatunk Erdős László Fordított világ c. kötete nyomán. Az elmúlt időszakban minden kicsit máshogy zajlott, mint a megszokott. Az ismert, komfortos dolgok váratlan változásait nagyon sok család, gyermek példamutató kitartással és türelemmel építette be a hétköznapi teendőibe, így pályázatunkkal most elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni… A rajzpályázatról Erdős László, a […]

A június 4-i Jazzy Live Exkluzívban 19 órától a Stinky Bugs koncertjét közvetítjük. A közösségi zenekar ötlete három budapesti zenész, Schneider Zoltán (gitár), Gátos Iván (billentyű) és Gátos Bálint (basszusgitár) fejében fogalmazódott meg. A 2019-ben alapított zenekar ismert magyar dalokat dolgoz fel egyedi funk stílusban, egyidőben eljátszva, vágatlanul rögzítve, ismert vendégművészek közreműködésével. A koncerten olyan […]

Idén immár negyedik alkalommal rendezték meg az MVM EDISON startup versenyt. A pályázat célja, hogy felkarolja a fiatal tehetségeket és támogassa őket abban, hogy a jó alapötletüket megvalósítva piacképes céggé alakulhassanak. Az idei versenyre 220 pályázat érkezett a február végi határidőre. A kezdeményezés  idén több új kategóriában is felkutatta a jövő ígéretes és egyben piacképes […]

A május 28-i Jazzy Live Exkluzívban Boggie és Antal Gábor Akusztik koncertjét hallhatják 19 órától, a 90.9 Jazzy-n. A koncertet ezúttal is közvetítjük, a Jazzy TV-n, a www.jazzy.hu oldalon.   Csemer Boglárka, Boggie Parfüm című dalát és az ahhoz készült - mára már több tízmilliós nézettségű - videoklipjét minden Jazzy-hallgató ismeri. A fiatal énekesnő dalszerzőként [...]

Több, mint két hónappal ezelőtt az egyik hazai szállodaként a Royal Club Hotel Visegrád vezette be, hogy nem fogad külföldi utazókat a belföldi vendégek védelmében. A kialakult helyzetre való tekintettel március közepén átmenetileg be is zártak. Akkor a Happy Hours-ben beszéltünk a döntésről Belán Miklóssal, a szálloda igazgatójával. Listen to Happy Hours – 2020.03.19. Belán […]

A május 21-i Jazzy Live Exkluzívban a Peet Project zenél. A zenekar több olyan dalt műsorra tűz erre a koncertre, amelyet az  Peet Project rajongók mostanában nem hallhattak, de eljátsszák a legújabb szerzeményeiket és Szolnoki Péterrel, a Bob-Bon énekesével kiegészülve igazi zenei csemegékkel is készülnek. A zenekar új albuma idén februárban jelent meg. A Paul […]

„Hogyha hallom én, minden az enyém…” – anekdoták a beatkorszak koncertjeiről. Az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak-blog felhívására most bárki küldhet olyan történetet, amelyben elmesélné a Kádár-korban esett legkedvesebb, legváratlanabb vagy éppen legviccesebb koncertélményét. A pályázatban olyan, 1.500–5.000 leütés terjedelmű anekdotákat, tárcákat, elbeszéléseket, egyperceseket várnak, amelyek megmutatják, hogy […]

A legtöbben vészhelyzet esetén leblokkolnának, pedig az újraélesztés technikáját mindenkinek ismernie kellene! A Legelsősegély Alapítvány célja, hogy az újraélesztés mechanizmusát minél szélesebb körben próbálja megismertetni, mert a szakemberek véleménye szerint az életmentő ismereteket már gyermekkorban érdemes megtanulni. Ennek érdekében általános- és középiskolákban is rendszeresen tartanak tanfolyamokat, hiszen a hirtelen szívmegállást elszenvedők nagy többsége megmenthető lenne. […]

Csütörtökön startol a Legend Rally Home Edition 4. Virtuális Karanténfutama. A játékban a futam a virtuális térben történik, de valós időben. A világ bármely pontjáról be lehet lépni, és meg lehet oldani azokat a feladatokat, amelyekkel pontokat szerezhetnek a játékosok. A virtuális rajt pillanatától a résztvevőnek néhány óra áll rendelkezésére, hogy a megadott pontok közül […]

A Kamilka & Pesti Sikk zenekar közösen írta meg a karantén női himnuszát, a SZUPERNŐ-t, ráadásul egy házi videóklipet is forgatott hozzá. A dal annak témáját dolgozza föl, hogy milyen sokrétű feladatot kell ellátnia egy nőnek, főképpen a mostani karantén időszakában. A gyermekeivel együtt tanuló, játszó anyukának, trendi, de háztartást is vezető feleségnek, csinos barátnőnek, […]

Május 14-én Micheller Myrtill, Pintér Tibor és Csányi István Duets című lemezbemutató koncertjét hallhatják a Jazzy Live Exkluzívban.  Micheller Myrtill és Pintér Tibor 2005-ben alapították meg formációjukat, és azóta már 5 lemezük is megjelent. Duets című albumukat 2018 végén adták ki. A duó albuma Csányi István közreműködésével született meg izgalmas duettek átdolgozásával. Az ének-gitár felállás […]

A FishinGang egy magyar fejlesztésű webalkalmazás, amelynek ötlete egy baráti összejövetelen született meg. Az alkalmazás a horgászok régi problémájára nyújt megoldást, ugyanis a versenyek során segít az eredmények feljegyzésében, követésében, és megosztásában.  A FishinGang fejlesztői az indulást az első online karantén horgászversennyel ünnepelik meg. A ’KRNTN 2020’ május 15-én indul, de a horgászoknak most elsősorban […]


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió