DuplaSzaltó – különleges helyszínen láthatjuk szombaton a GlobART társulat előadását

Written by on 2022. 11. 25

MaxCity ugyan elsősorban egy lakberendezési bevásárlóközpont, most azonban a művészeté lesz a főszerep. Szombaton az M1-es autópálya melletti helyszínen rendezik az Art Friday minifesztivált.

Már korábban  is  többször volt helyszíne nívós design- vagy divat témájú rendezvényeknek. Ezek egyértelműen megmutatták, hogy színvonalas tematikus programokra nagy igény van!  Cél, hogy a következő években ez a törökbálinti helyszín nem csak hogy felkerül, de akár meghatározó pontjává is válik majd Budapest és környéke kulturálisan nyitott közönsége számára.

Ennek szellemében nyitotta meg kapuit a Gallery MAX,  ahol kiállításokat, koncerteket, előadásokat is lehet tartani. Tavaly szeptemberben startolt az  Art Incubator programsorozat, melynek keretében számos különleges, látványos és tartalmas előadást szerveznek.

Szombaton az Art Friday minifesztiválra várják az érdeklődőket, melyen a GlobART Társulat előadását is láthatjuk. A DuplaSzaltó alkotói Horgas Béla műveire építették fel élőzenés, az összművészet szinte minden elemét felvonul¬tató előadói estjüket. A kiválasztott anyagokkal végigkísérik azt az elsöprő szerelmet, ami a költő és felesége, Levendel Júlia között szövődött.

Az előadás játék a versekkel, a hangokkal, a festményekkel: a színészek és zenészek egymással, valamint a nézőkkel kommunikálnak, ezáltal a szövegek egybeolvadnak a vetített képekkel.
Ez az est alapvetően az egyensúlyra épül, könnyed élményt nyújt, miközben kérdéseket vet fel, elgondolkoztat.

 

A Happy Hours vendége: Somogyi Anna a GlobART társulat alapítója, az előadás rendezője

Adásban: 2022.11.25.

Műsorvezető: Jazzkovács László

 


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió