Együtt a babákért: a dm a nehéz helyzetben is támogatja a kisgyermekes családokat

Written by on 2022. 02. 08

A hátrányos helyzetben élő családok idén is számíthatnak a dm-re és az Együtt a babákért programra, amelynek keretében fél évre elegendő pelenkával támogatnak 260 rászoruló kisgyermekes családot.

A program immár több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, csakúgy mint a Katolikus Karitásszal közös együttműködésük. A Karitász munkatársai minden évben gondoskodnak arról, hogy a támogatás olyan családokhoz jusson el, ahol valóban a legnagyobb szükség van a segítségre.

A kisgyermekes családok számára az első néhány év anyagilag is igen megterhelő feladat. A koronavírus még nehezebbé tette a hátrányos helyzetű családok életét. A dm adományával jelentős összeget takaríthatnak meg a támogatottak, amit fűtésre, élelmiszerre, ruházkodásra, nagyobb gyermekek különóráira, fejlesztésére fordíthatnak.

Idén is országszerte 260 kisgyermekes családot választott ki a karitatív szervezet, akik számára hatalmas könnyebbséget jelent majd a mindennapokban a fél évre elegendő babylove pelenka. Az adomány teljes mennyisége 6500 csomag, aminek összeértéke közel 20 millió forint. A pelenkák átadása már megkezdődött, és egész évben folyamatosan zajlik.

A kedd délutáni Happy Hours második vendége Kanyó Roland, a dm marketing és pr managere!

Kezdés: 17:15

Hely: 90.9 Jazzy

Műsorvezető: Mogyorósi Péter

Részletek: dm.hu


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió