Évindító koncertet ad az Anima Sound System vasárnap, a Várkert Bazárban

Written by on 2022. 01. 28

A Földről az égbe című koncerten nemcsak a zenekar három évtizedének népdalok által inspirált darabjai, de a legismertebb slágereik is szerepet kapnak.

A program a kárpát-medencei kulturális hagyományok egymásra találását járja körbe. A koncerten a zenekar barátai is fellépnek vendégként, a népi és vallásos motívumok mellett pedig még egy kis gospelt is beemelnek a műsorba.

Visszatér a zenekar első énekesnője, Bognár Szilvia, akinek nevéhez számos népdal ihlette Anima muzsika fűződik, mint például a Rakjuk a tüzet, a Csángó vagy a Csillagtalan. A tradíciót és a családi kötelékeket erősíti az alapító Prieger Zsolt és Szabolcs, valamint Zsolt lánya, Fanni, aki 13 éve tagja a zenekarnak, de meghívást kapott a csíki Bocskor Bíborka is, aki előadja az Anima Csík együttes által is feldolgozott Sose lesz vége című számát.

Érkezik Magyar Bori a Makámból és Szalóki Ági is.  A meghívást elfogadta Berecz András és fia, Marci, ahogy a zenekar régi nagy barátja, Csoóri Sándor Sündi, de Törőcsik Franciska is énekelni fog, hiszen vele is közös dalt írt a közelmúltban a zenekar a magyar roma hagyomány előtt tisztelegve, amelynek egyik legkiválóbb képviselője, Kovács Antal, a Romano Drom vezetője és énekese és Unger Balázs a Cimbalibandból is tiszteletét teszi egy dal erejéig, bizonyítva: a magyar kultúra egy és oszthatatlan.

A műsor egyszerre szól a kulturális egymásra hatásról, a zenei testvériségről és a magyar tradícióról, amely a múltban gyökerezik és szorgosan keresi a jövőt és a modernitást, s közben egyszerre szólítja meg az összes generációt. A Happy Hours péntek délutáni vendége Prieger Zsolt, az Anima Sound System vezetője!

Kezdés: 16:30

Hely: 90.9 Jazzy

Műsorvezető: Mogyorósi Péter

További infó, kép: varkertbazar.hu

 


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió