Happy Hours: Megnyílt a Nagyvillám sípálya!

Written by on 2022. 01. 03

Megnyílt az idei szezonra a Pilisi Parkerdő kezelésében lévő erdőterületen található Nagyvillám sípálya. A síterepen 2022-ben jelentős fejlesztés indul.

A főváros közeli létesítmény pályái kivilágítottak, így este 21 óráig hódolhatnak szenvedélyüknek a sízés szerelmesei. Idén jelentősen javulnak a sportolás körülményei: a Felleg-park beruházás részeként új fogadóépület, felvonók és több hóágyú szolgálja majd az idelátogatókat.

A Budapesttől alig egy órányira fekvő, Visegrád melletti Nagyvillám hazánk egyik legszebb fekvésű síterepe. Pályái 130 méter szintkülönbséggel, összesen 700 méter hosszúak, ahonnan rálátni a fellegvárra és a Dunára is. A sízéssel ismerkedő tanulóknak ideális, de szélessége népszerűvé teszi a már gyakorlottak körében is. Mivel igen közel található a fővároshoz, napközben, hétvégén rendszerint jelentős a látogatók száma, de az esti órák a kivilágításnak köszönhetően jól kihasználhatók és jóval kevesebb a vendég is.

Elkészültek a több mint 300 négyzetméter alapterületű, tájba illeszkedő, négyévszakos fogadóépület kiviteli tervei, a pálya két új, húzókaros felvonót is kap majd, amelyek a két leghosszabb felvonót váltják majd fel. Előkészítés alatt állnak a hóellátás biztonságát növelő egyéb fejlesztések is: jelentősen bővül majd a hóágyús kapacitás, így a létesítmény a nagyobb magyar pályákkal egy időben tud nyitni.

A sípálya az egyik eleme a Pilisi Parkerdő által tervezett, a Mogyoró-hegyen és környékén létrejövő „Felleg-park”-nak a beruházás része egy tematikus játszóteret és egy vadbemutató-kertet is tartalmazó, Mogyoróhegyi Ökoturisztikai Központ is, amelynek a tervei szintén elkészültek már, a kivitelezés várhatóan idén tavasszal kezdődik.

A Happy Hours mai vendége Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője!

Kezdés: 16:30

Hely: 90.9 Jazzy

Műsorvezető: Mogyorósi Péter

További infó: sielok.hu


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió