A Lánchíd története új online tárlaton elevenedik meg

Written by on 2021. 03. 24

„Az örökké élő Lánchíd” címmel készült a híd történetét feldolgozó fényképes tárlat. A Láchíd felújítása március közepén vette kezdetét, ebből az alkalomból készített online kiállítást a Budapest Brand Zrt. a híd történetéről a Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum és az MTI archívumára támaszkodva.

A Budapest egyik ékkövének számító építmény 1842-es alapkőletételétől 2021-es felújításáig számos sorsdöntő eseménynek volt néma tanúja. Építése alatt végignézte a szabadságharc kitörését és bukását, amelynek végén kis híján meg is semmisítették. A II. világháború végén valóban összeomlott, a budapestiek pedig közös erővel újraépítették – hogy aztán tankok érkezését lássa 1956-ban. Sokszor vonultak át rajta vidám vagy dühös, elégedetlen vagy változást akaró tömegek, máskor pedig blokádok torlaszolták el az áthaladni vágyóktól.

Hány lánchídi csatát tartunk számon? Milyen tüntetések és felvonulások számára szolgált szimbolikus helyszínként a Lánchíd? Hányszor akarták felrobbantani a hidat – és ebből hányszor jártak sikerrel? És mióta hívjuk hivatalosan is Széchenyi Lánchídnak? A Happy Hours mai vendége Dr. Perényi Roland, a BTM – Kiscelli Múzeum történésze!

Részletek: enbudapestem.hu

Kezdés: 16:30

Hely: 90.9 Jazzy

Műsorvezető: Jazzkovács László


 


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió