BEFEJEZŐDÖTT A SPIRÁL FORGATÁSA

Written by on 2019. 03. 18

Befejeződött Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál forgatása. A négy évszakon átívelő film helyszínéül a sződligeti horgásztó szolgált. Az időjárás nagyban segítette a február végi munkát azzal, hogy a tó befagyott és így lehetővé vált az eredeti elképzeléseknek megfelelően felvenni a történetet. A Spirál egy thriller elemeket tartalmazó, humorral finoman átszőtt lélektani dráma, melyben egy furcsa háromszögtörténet bontakozik ki egy férfi és két nő között.

Főszereplői az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről Európai Filmdíjas főszereplőnője, Borbély Alexandra, az Arany Medve-díjas Bogdan Dumitrache román művész és Kiss Diána Magdolna, aki számos jelentős színházi szerep után egyre több magyar filmben is feltűnik. A film a tervek szerint 2020-ban kerül a hazai mozikba.

A film az emberi kapcsolatokról, konfliktusokról, a változás nehézségeiről és az elengedésről szól. A Spirál rendezőnője, Felméri Cecília elmondta, hogy elégedett az eddigi munkával és nagyon hálás a stáb minden tagjának, mert nélkülük nem lehetett volna tartani azt a gyors tempót, amit a kevés forgatási nap megkövetelt.

A film fontos szereplője Terror cica, akit Halász Árpád idomított. Amíg a macska megtanulta, hogy mikor és merre sündörögjön, a stábnak csöndben kellett maradnia. A film egyik női főszereplője Borbély Alexandra számára különösen nagy kihívást jelentettek a cicával való közös jelenetei, mivel 10 éve tartó macskafóbiájával kellett megküzdenie.

A film egyik női főszereplője, Kiss Diána Magdolna – akit az Örök tél, A nagy füzet és a Szelíd teremtés című alkotásokból ismerheti a közönség – a forgatással kapcsolatban így nyilatkozott:

„Színészileg életem egyik legnagyobb kihívása volt egy éven keresztül hordozni magamban ezt a nagyívű szerepet. Gyakran fizikailag is nagyon megterhelő volt a munka, hisz hol nagy hidegben, hol nagy melegben, hol pedig állatokkal kellett együtt dolgozni.  Mélyen hiszek ebben a filmben, mert a Spirál egy nagyon személyes alkotás, melyben a lelkemnek egy olyan legbenső részét kellett megmutatnom, amit csak kevésszer és keveseknek szoktam.”

A film másik női főszereplője az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről Európai Filmdíjas főszereplőnője, Borbély Alexandra, férfi főszereplője pedig Bogdan Dumitrache román művész, aki 2011-ben legjobb férfi főszereplő díjat nyert a Locarnói Filmfesztiválon a Legjobb szándék című filmmel, a Pororoca című alkotásban nyújtott alakításáért pedig 2017-ben elnyerte a San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint tavaly a Titanicon és a Moszkvai Filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Felméri Cecília a kolozsvári Sapientia Egyetem Film­művészet, fotó­művészet, média szakán adjunktus. Korábbi alkotásai Boldogságpasztilla (rövidfilm, 2012), Végtelen percek (rövidfilm, 2011), Mátyás, Mátyás (animációs dokumentumfilm, 2010), Kakukk (rövidfilm, 2008), számos rangos nemzetközi fesztiválra voltak hivatalosak, többek között Locarnóba, az Amerikai Filmintézet (AFI) fesztiváljára, Varsóba, Mar del Platára és Lipcsébe. Filmjeivel már több, mint 30 díjat nyert világszerte, köztük a Canal+ díját a Cinemed-en, a Legjobb román animáció díját az Animest-en, A jövő reménysége díj”-at a CineFesten, a „Legígéretesebb fiatal tehetség díj”-át a Magyar Filmszemlén és a Zsűri különdíját a Transilvania Filmfesztiválon Kolozsváron. Rendezéseit többször is jelölték a román filmdíjakra (Gopo). Felméri Cecília az első erdélyi magyar alkotó, aki a Román Filmközpont támogatásával készíthet mozifilmet.


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió