Ma van a Jazz Világnapja

Written by on 2021. 04. 30

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2011-ben nyilvánította április 30-át a jazz világnapjává, hogy elismerje ennek a zenei műfajnak a szerepét a kultúrák közötti párbeszédben, a tolerancia, az egyenlőség és az emberi jogok közvetítésében.

A dátum nem véletlen: április 30-a a legrégebbi európai jazzklub, a lisszaboni Hot Clube of Portugal megalapításának évfordulója. A legendás koncerthely 1948-ban nyitott meg, és azóta is megszakítás nélkül működik (bár már nem az eredeti helyszínen).

A nemzetközi jazznap művészek, zenerajongók és zenetörténészek számára teremt lehetőséget a műfaj ünneplésére és a jazzről szóló ismeretek terjesztésére. A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu, ingyenesen rendezett események sora idén a virtuális („villany”) térbe kényszerült. A hét évvel ezelőtti induláskor meghatározott eredeti célját azonban így is megpróbálja teljesíteni, új közönséget igyekszik szerezni a műfajnak.

Rádiónk is tiszteleg a nemzetközi jazznap előtt, a Happy Hours mai adásában minden óra elején játszunk egy-egy ikonikus jazz sztenderdet.

Forrás: euronews; UNESCO

 


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió