Geszti Péter és Dés László a Happy Hoursben!

Written by on 2020. 12. 16

A Happy Hours mai adásában Geszti Péter és Dés László érkeznek hozzánk a stúdióba és bemutatják legújabb karácsonyi dalukat!

“Ez nem olyan karácsonyi dal, mint a többi” – a Dés-Geszti szerzőpáros különleges dalt adott ki karácsonyra. A CSILLAGSZÓRÁS és a hozzá készült videoklip a megrázóan nehéz, veszteségekkel teli 2020-as év végén szándékozik lelki közösséget teremteni a szeretet ünnepének időszakában, amikor rengetegen lesznek távol szeretteiktől.

Dés László: “Mindenképpen szerettünk volna csinálni valami szépet, értelmeset ebben a nehéz helyzetben, amikor az emberi kapcsolataink erősen beszűkültek. Tisztában vagyunk vele, hogy a maga életében ezzel mindenki így van. Pár hete még csak az akarat volt meg bennünk, de nem tudtuk, mi lesz belőle.”

Geszti Péter: “Aztán alkotás közben derült ki, hogy az előttünk álló ünnepekről szól a dal, amely most minden ember számára nehezebb lesz, mint máskor, az egész világon. Talán tudunk egy kicsit segíteni a dallal!” 

A dal fiatal előadóit – a Csillagszórókat – a szerzők a saját szakmai-baráti körükből kérték fel. Lengyel Johanna énekesnő és Wunderlich József színész mellett A Pál utcai fiúk előadás több színművésze és kiváló énekes szólisták működnek közre.

Kezdés: 17:00

Hely: 90.9 Jazzy , Jazzy TV

Műsorvezető: Jazzkovács László

 


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió