IFJÚ JAZZ-ÉNEKESNŐ A DALSZERDÁBAN

Written by on 2015. 12. 13

A Happy Hours zenei premierekkel és újdonságokkal foglalkozó rovatának következő vendége Köles Eliza, aki édesapja révén már gyermekkorában megismerkedett a jazz zenével. Középiskolában dráma tagozatra járt, nem hiába szerepelt 10 évesen az Evita című musicalben.

Érettségi után a Budapesti Nemzeti Színházhoz szerződött, de színházi pályafutását itt a Bartók Béla Konzervatórium miatt megszakította. Imádta a színházat, de életéből hiányzott a zene. A konzervatórium jazz-ének szakát végezte el, saját dalainak pedig nemcsak szerzője, hanem szövegírója is.

 

A Sassy Girls című dala és a hozzá készült videóklip pimasz lányokról szól, Eliza személyes tapasztalataiból írta meg ezt a szerzeményt. “Minden dalomat egy történet vagy egy élmény ihlette, így ezt is. A Sassy Girls, vagyis a Pimasz lányok típusával mindenki találkozott már. Ezek a lányok apró trükkökkel bájosan, kedvesen, szexisen az orruknál fogva vezetik a férfiakat, de a manipuláció annyira kedves és huncut, hogy nem lehet rájuk haragudni.” – veélekedik daláról az ifjú énekesnő.

A 90.9 Jazzy-n Miss you című dalát hallhatták sokszor, most pedig a Dalszerda április 20-i adásában mesél magáról Köles Eliza.

 


90.9 Jazzy

Jazzy Rádió