A vagyonadó kérdése Magyarországon ismét előkerült, de az európai példák és a hazai adatok alapján a bevezetés előtt alaposan át kell gondolni minden szempontot. Karagich István, a Blochamps Capital alapító igazgatója a Jazzy Rádió Business Class műsorában részletesen beszélt a vagyonkoncentrációról, az infláció hatásairól és az ingatlantulajdon hazai sajátosságairól. A szakértő szerint a vagyonadó mögött meghúzódó igazságérzet érthető, ám a gyakorlati megvalósítás számos komoly kockázatot hordoz.
“A fiatalabb generációk számára a földrajzi mobilitás, a rugalmasság és a diverzifikált befektetési portfólió nagyobb értéket képviselhet, mint a saját lakóingatlan birtoklása.”
A vagyonadó kérdése komplex gazdasági és társadalmi dilemmákat vet fel Magyarországon, ahol a vagyonkoncentráció és az ingatlantulajdon magas aránya egyaránt jellemző.
A legfelső egy százalék vagyonának növekedése szembetűnő adatokat mutat az elmúlt években.
A legfelső egy százalék bruttó vagyona 2020 és 2025 között jelentős nominális emelkedést mutatott. A háztartások száma ebben a körben viszont alig változott, ami a vagyon koncentrációjára utal. Öt év alatt körülbelül ötven százalékos infláció zajlott le Magyarországon, így a reálértékű gyarapodás sokkal visszafogottabb. Ez a jelenség világszerte megfigyelhető, Magyarországon azonban az ingatlanárak robbanásszerű emelkedése különösen felerősítette a hatást. Sokan papíron gazdagabbnak tűnnek, a mindennapi életükben mégis nehezen érzik a változást, mert a jövedelmük nem követte a vagyon értékének növekedését.
Magyarország különleges helyzetben van Európában az ingatlantulajdon arányát tekintve.
Hazánkban a háztartások közel kilencven százaléka saját ingatlanban él, ami európai összehasonlításban kiemelkedően magas. Csak Románia és Szlovákia előzi meg ebben a rangsorban. Az európai uniós átlag jóval alacsonyabb, Németországban például csak negyvenhét százalék körül mozog ez az érték. Ez a modell hosszú távon segítette a vagyonfelhalmozást, ugyanakkor erősen korlátozta a pénzügyi eszközök és a diverzifikált befektetések térnyerését. A fiatalabb generációk számára ez a megközelítés egyre kevésbé tűnik optimálisnak, mert a mobilitás és a rugalmasság ma már nagyobb előnyt jelenthet.
A vagyonadó gondolata mögött jogos társadalmi igény húzódik meg.
Az elmúlt másfél évtizedben valóban sok érdem nélküli meggazdagodással szembesült a közvélemény. Nagy koncentrációk alakultak ki egyes szektorokban, ami feszültségeket keltett. Természetes igény, hogy a kiemelkedő jövedelműek és a nagy vagyonnal rendelkezők arányosabban járuljanak hozzá a közterhekhez. Az OECD is hangsúlyozta, hogy harminc évvel ezelőtt más volt a vagyon megadóztathatósága, mint napjainkban. Mégis a szervezet egyértelműen óva int az új vagyonadó bevezetésétől a jelenlegi körülmények között.
Tizenhat európai ország vezette be a vagyonadót, közülük tizenhárom már ki is vezette.
A fennmaradt három országban is speciális feltételek segítik a működést, például Svájcban más adónemek hiányát pótolja ez az adóforma. Spanyolországban elsősorban az ingatlanokra összpontosítanak, Norvégiában pedig erősebb a felső középosztály. Magyarországon azonban más a helyzet, a vagyon nagy része ingatlanban és termelőeszközökben van lekötve. A korábbi európai tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdagok gyakran inkább elköltöztek, mintsem megfizették volna az új terhet. Ez a reakció pedig hosszú távon káros a gazdaságra.
Az egy milliárd forintos értékhatár túl alacsony lenne a magyar viszonyok között.
Ez a küszöb több tízezer kis- és középvállalkozást érintene, akik a magyar gazdaság gerincét adják. Sokan közülük évtizedes munkával építettek fel egy-két ingatlant és egy működő céget, ám messze nem tartoznak a szupergazdagok közé. Az infláció és az ingatlanárak emelkedése miatt papíron átlépték ezt a határt, miközben a mindennapi életükben nem élnek luxusban. Egy ilyen alacsony küszöb likviditási problémákat is okozna, hiszen sok esetben a vagyon nem könnyen pénzzé tehető. A termelővagyont és a passzív luxuseszközöket ráadásul nem lenne fair ugyanúgy kezelni.
A vagyonadó behajtása rendkívül költséges és bonyolult lenne.
Az adminisztráció, az értékelés és a folyamatos nyomon követés hatalmas apparátust igényelne. A laboratóriumi körülmények között számított százhatvan-száznyolcvan milliárd forintos bevétel a költségvetés egészéhez képest nem tűnik arányosnak a ráfordítással. Ráadásul fennáll a kettős adóztatás veszélye is, hiszen a vagyont sok esetben már korábban megadóztatták. Az örökösödés, az ajándékozás vagy a többletosztalék adóztatása sokkal célzottabb és könnyebben kezelhető alternatívát jelentene. Ezekkel a formákkal pontosabban lehetne elérni a kívánt igazságosabb teherviselést.
A vállalkozói környezet kiszámíthatósága kulcsfontosságú a bizalom fenntartásához.
Az elmúlt másfél évtizedben a vállalkozói szféra állandó alkalmazkodásra kényszerült, ami sok energiát emésztett fel. Ha egy új adó hirtelen, előzetes egyeztetés nélkül jelenik meg, az tovább rombolja a bizalmat. Karagich István hangsúlyozta, hogy a kormányzat és a vállalkozói réteg közötti viszonynak sokkal kalkulálhatóbbnak kell lennie. A vagyonadó szellemiségét, vagyis az arányosabb teherviselés igényét érdemes megtartani, de a jelenlegi adórendszer keretein belül kellene megoldani. Teljes adórendszer-átalakítás nélkül az új adó csak újabb bizonytalanságot teremtene.
A magas saját ingatlan arány kulturális sajátosság, de korlátokat is jelent.
A volt szocialista országokban erős hagyománya van annak, hogy minél hamarabb saját lakáshoz jusson az ember. Magyarországon ez a cél sokszor adósságvállalással is jár, miközben a bérleti piac fejletlen. Németországban vagy Ausztriában a lakosság nagy része albérletben él, és a befektetéseit diverzifikáltabban, pénzügyi eszközökben is tartja. Ez nagyobb földrajzi mobilitást és rugalmasságot biztosít a fiataloknak. Magyarországon a háztartások vagyonának jelentős része egyetlen eszközosztályba, az ingatlanba sűrűsödik, ami hosszú távon kockázatosabb.
A támogatott bérleti szektor aránya Magyarországon rendkívül alacsony.
Itthon a támogatott és a piaci bérleti ingatlanok együttesen is csak körülbelül tíz százalékot tesznek ki. Németországban ugyanez az arány közel ötven százalék, Ausztriában pedig még magasabb. Ez a különbség közvetlenül befolyásolja, hogy a fiatalok mennyire tudnak rugalmasan mozogni a munkaerőpiacon. Aki saját ingatlanhoz kötődik, nehezebben vállal munkát egy másik városban vagy országban. A diverzifikált portfólió építése így háttérbe szorul, ami hosszú távon a vagyon gyarapodását is lassíthatja.
Az adórendszer átalakítása elkerülhetetlen, de nem egyetlen új adóval.
A fogyasztás helyett a tőke és a vagyon arányosabb adóztatására van szükség, ám ezt progresszív jövedelemadóval, sávos örökösödési adóval vagy célzott vagyonátruházási szabályokkal is meg lehet oldani. Ezek a formák jobb behajthatóságot és kevesebb adminisztrációt ígérnek. A vagyonadó szellemiségét, vagyis a tehetősebbek nagyobb hozzájárulását érdemes szem előtt tartani, de a magyar viszonyok között a jelenlegi javaslatok inkább károkat okoznának, mint előnyöket. Időre és széles körű szakmai egyeztetésre van szükség egy valóban működőképes megoldáshoz.
A bizalom a vállalkozók és a kormányzat között az alapja minden sikeres adópolitikának.
Ha a szabályok hirtelen változnak és kiszámíthatatlanok maradnak, a vállalkozók inkább a túlélésre összpontosítanak, mint az innovációra és a bővülésre. Az elmúlt években sokan érezték úgy, hogy állandó alkalmazkodásra kényszerülnek. Egy új vagyonadó csak tovább növelné ezt a bizonytalanságot. Ehelyett olyan környezetet kellene teremteni, ahol a hosszú távú tervezés és a befektetés biztonságos. Ez szolgálná legjobban a magyar gazdaság egészének érdekeit.
Miért vezették ki a vagyonadót számos európai országban? Mert a gazdagok gyakran elköltöztek, a behajtás költsége magas volt, az adóbevétel pedig alacsony maradt a ráfordításhoz képest, miközben adminisztrációs nehézségek is jelentkeztek.
Miért problematikus az egy milliárd forintos értékhatár Magyarországon? Mert több tízezer kis- és középvállalkozást érintene, akik évtizedes munkával építettek vagyont, de nem tartoznak a szupergazdagok közé, és a termelőeszközeik likviditási gondokat okoznának.
Hogyan befolyásolja a magas saját ingatlan arány a fiatal generációt? Korlátozza a földrajzi mobilitást és a diverzifikált befektetési lehetőségeket, szemben a nyugati országokkal, ahol a bérlés és a pénzügyi eszközök elterjedtebbek, így rugalmasabb életpályát tesznek lehetővé.
Az áprilisi kiskereskedelmi adatok a márciusi erős hónap után visszafogottabb, de továbbra is pozitív képet festenek a magyar fogyasztásról. A KSH legfrissebb számai szerint éves szinten 3,6 százalékkal nőtt a forgalom volumene, miközben havi alapon 1,2 százalékos csökkenés történt. Ez a változás nagyrészt az üzemanyag-szektor korábbi készletfelhalmozásának korrekciójára vezethető vissza. A háztartások rendelkezésre álló jövedelmének bővülése azonban stabil támaszt ad a következő időszakra is. "Az áprilisi adatok azt bizonyítják, hogy […]
