
Happy Hours - Színes programkavalkáddal várnak mindenkit a dm Gyereknapon a Vasúttörténeti Parkban
Nem véletlen, hogy a dm Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban minden évben az egyik legnépszerűbb program a családok számára, hiszen a Park közel 70.000 négyzetméteres területén egymást érik a szórakoztató és színes programok, beleértve az Orient-csarnokot is. Nem lesz ez másként idén sem!
Ezúttal is számos érdekes témával találkozhatnak a látogatók, így a szépségápolás, napvédelem, a műanyagok újrahasznosítása és a női egészség témája is porondon lesz: utóbbi kapcsán Nagy Réka Ökoanyuval szépségápolási szereket lehet készíteni, a Zöldövezet Társulásnál pedig a környezetbarát egészségügyi termékek bemutatóját láthatják. A Replacc Játszótéren újrahasznosított anyagokból készült játékokkal szórakozhatnak a kicsik, vagy akár a Robokaland során elhasznált elektronikai hulladékokból építhetnek robotot.
Az egészségtudatos táplálkozás is nagyobb hangsúlyt kap idén, az érdeklődők játékos formában ismerkedhetnek a témával, emellett számos finomságot is kóstolhatnak a látogatók.
Nem maradhatnak el a hangulatot meglapozó gyerekkoncertek sem: szombaton az Apacuka zenekar, Kalap Jakab és Halász Judit lépnek fel, vasárnap a Kiskalász zenekar, a Fabula Bábszínház és az Alma együttes szórakoztatja a látogatókat.
A játékos tanulás ezúttal is szerves részét képezi a programnak: az Okosmese kiadványaival az alapvető készségeket fejleszthetik, a HelloWorld programján pedig a LEGO segítségével vehetnek részt modern informatikaoktatásban. Lesz játékos KRESZ-oktatás, valamint rendőrségi és tűzoltó bemutató.
Az Orient-csarnokban a családok az Utazó Planetárium előadásait láthatjuk, és a VR Parkban is kalandozhatunk.
A Nyugati Pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba nosztalgia különvonattal is utazhatunk.
A Happy Hours vendége Schvéd Norbert parkvezető.
Műsorvezetők
